nb1.hu

Honvéd: jól ismert szakmai referens is érkezett a női csapathoz

Zajlik az építkezés.

Pénteken az NB1.hu is jelezte, hogy Korozmán Krisztián csatlakozott a Honvéd női csapatához. Korozmán a női szakágért felelős operatív vezetőként segíti a klubot. Korozmán mellett Vass László érkezését is bejelentették a kispestiek, íme a szakmai referensről szóló közlemény:

"Korábban Supka Attila másodedzőjeként kupagyőzelmet nyert a Honvéddal, az elmúlt években pedig a női NB I egyik legmeghatározóbb csapatánál, az MTK-nál dolgozott és ért el sikereket Vass László, aki Kispesten játékosként és a férfi együttes edzői stábjában is megfordult. A több szállal is Honvédhoz kötődő szakember ezúttal szakmai referensként a Honvéd felnőtt női csapatát veszi át és új operatív vezetőnkkel, Korozmán Krisztiánnal együtt segíti a teljes szakágat.

„A női futballal néhány évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba, az MTK-nál kértek fel, hogy vezessem a hölgyeket – kezdte Vass László. – Az első két hét után megszerettem a közeget és ott is ragadtam. Ott is részt vettem az utánpótlás-fejlesztő programban, amiben egészen mostanáig dolgoztam. Most Honvédnál jött ez lehetőség és nem is volt kérdés, hogy elvállalom-e ezt a szép feladatot. A környéken nőttem fel, itt ismerkedtem meg a labdarúgással is, így jó érzés, hogy nemcsak a múltam, hanem immáron a jelenem is ide köt."

Ahogy a bejelentésből is kiderül, Vass számára nem ismeretlen a Honvéd. A kispesti hölgyek az NB II Keleti csoportjában szerepelnek, kilenc meccs után nyeretlenek, eddig csak egy pontot szereztek, így az utolsó helyen telelnek. A gárda a nyeretlenségi sorozatának március 18-án vethet véget, ekkor az éllovas Soroksárt fogadja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC