Nem az elődjének szólt be Bognár György.
Mint egy falat kenyér!
Így és ennyire kellett a Paksnak az első győzelem a bajnokságban, amit szombaton ért el az MTK 4-0-s kiütésével.
Mint ismeretes, a klub vezetői Osztermájer Gábornak, aki bőven elismerésre méltó munkával az előző bajnokságban benntartotta az élvonalban a majdnem mindenki által már leírt Paksot, megköszönték a munkáját, a helyét a csapat élén az a Bognár György vette át, aki 16 év után tért vissza az élvonalba vezetőedzőként.
Bognár az igen hosszú időszakban volt vezetőedző NB II-es és NB III-as kluboknál, de volt televíziós szakkommentátor és az NSO szakértője is.
A mondanivalójára mindig érdemes volt figyelni. Egyrészt azért, mert lehet őt szeretni vagy éppen nem szeretni és elítélni, mint embert, de azt gyakorlatilag tilos elvitatni tőle, hogy ért, méghozzá nem is akármilyen szinten a labdarúgáshoz.
(Gólok utáni felvételek)
És van még egy másik fontos tulajdonsága is: soha nem kertel, mindig őszintén, egyenesen beszél vagy nyilatkozik.
Ez utóbbi jellemvonása viszont nem tetszik mindenkinek. Nem tudom, csak gondolom, hogy ez is szerepet játszott abban, hogy már nem kapott munkát szakértőként.
Budaörsön viszont végig megbíztak benne, és a sem anyagi, sem egyéb javakban nem dúskáló csapatával (mikor lesz kész például a sporttelepe, a stadionja, mert hosszú ideje Tatabányán kénytelen játszani a hazai meccseit…) figyelemre méltó eredményeket ért el.
Amikor szombaton Paksra utaztam, az járt a fejemben, hogy a Budaörssel kapcsolatban az a legfontosabb tudnivaló, hogy általában sokgólos, élvezetes mérkőzéseket játszik, mert ha van szakvezető, aki az abszolút technikás támadófoci híve, akkor az Bognár György.
Ebben semmi meglepő nincsen, mert ilyen volt játékosnak is.
Nem ő futott a legtöbbet és a leggyorsabban, de a labdával mindent tudott, volt már a pályán is bőven esze a játékhoz, a rúgótechnikája meg átlagon felüli volt.
Nem is akármennyivel!
És tudta a legfontosabbat: az a legjobb, ha a labda van a legtöbbet, a leggyorsabban és a legpontosabban mozgásban.
És még azt is, hogy a labdarúgást nem azért nézik az emberek, hogy a csapatok hozzák le kapott vagy minél kevesebb kapott gól nélkül a mérkőzéseket, hanem azért, hogy nyerjenek, lehetőleg minél több gólt rúgva, minél szebb játékkal.
Nagyon fontos, elengedhetetlen eleme a labdarúgásnak a bravúros védés, a becsúszó szerelés, a lesre állítás, a labdacentrikus átlós tolódás, de az indításoknál, a cseleknél, a támadásoknál, amik a gólt, gólokat eredményezik, nincsen fontosabb, pláne az utóbbinál.
Ezért biztos voltam benne, hogy a Paks-MTK-n sok gól lesz.
Egyrészt azért, mert Bognár nem híve annak, hogy a csapatával beáll a saját kapuja elé és védekezik, másrészt meg azért, mert az MTK gyors csapat, jól kontrázik, jól tartja és járatja a labdát és azt is élvezi, ha uralnia kell a mérkőzést.
Csalódni nem csalódtam, a második félidőben meg pláne nem.
Már a kezdés után lehetett látni, hogy a Paks letámad az MTK térfelén, és azt is, hogy a vendégcsapat meg nem igazán tud ezzel mit kezdeni. Próbálkozhattak volna indításokkal a játékosai, de mivel Ramos sérülés miatt nem játszott, nem volt kiemelkedően gyors emberük elől, mert Bíró Bence inkább klasszikus ék/center, aki jól érkezik a beadásokra, meg tudja tartani a lábra vagy a mellkasra kapott labdákat, de a kezdő és az állandó sebessége nem átlagon felüli.
Michael Boris azt elmondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hogy Ramos hiányzott elölről, de egyből hozzátette, Bíró is jó játékos. Igaza van, teljes mértékben, de azt már nem árnyalta, hogy két különböző karakterisztikájú futballistáról van szó.
És ez most látszott teljesen egyértelműen.
Bognár ugyanis elmondta, szintén a találkozó lefújása után, hogy azért támadták le az MTK-t a saját térfelén, hogy ott hibázzanak a fővárosiak (és akkor ők közelebb vannak már a kapujukhoz, ami rengeteg előnnyel jár a paksiaknak), viszont, ha a játékosai hibáznak, akkor van idejük visszaérni.
Ezt kellett volna áthidalnia az MTK-nak gyors indításokkal (a megszokott, sok kis gyors passzból álló játékukkal ezt most nem tudták megtenni, mert alaposan és hatékonyan meg voltak ebben zavarva), amikkel próbálkoztak is, csak Bírónak ugye nem az az előnye, hogy befutja a réseket, a szélsőik előtt meg le voltak zárva a területek, mert a Paks három belső védővel állt fel, így mindig volt valaki, aki tudott úgy keresztezni, hogy kevesebbet kellett úton lennie.
„Azt játszottuk, amit az MTK szokott, csak jobban” – mondta Bognár a sajtótájékoztatón, és igaza volt. Azt is hozzátette, hogy amikor az MTK-ban futballozott (nem ma volt), akkor is az volt a kék-fehérek arculata (lehet, hogy szombaton kikapott az MTK, de annak, hogy van klubfilozófiája évtizedek óta, rengeteg hangzatos sikert is köszönhet), így tudta, ha meg vannak zavarva a „pengék”, akkor nem működik soha úgy a gépezetük, ahogy szeretnék.
Bognárnak kábé négy napja volt arra, hogy a pozitív tesztektől megtizedelt csapatát (emlékezzünk, milyen csapattal állt fel a Paks az FTC otthonában) átállítsa egy másik rendszerre, másik felfogásra. Nem feltétlenül ezt akarja majd játszatni a csapatával, erre is utalt, amikor azt mondta, az általa kedvelt foci még nem tudta volna játszatni a játékosaival, mert nem voltak olyan fizikai állapotban.
Fontos megjegyezni, ezzel nem az elődje, Osztermájer Gábor munkáját degradálta le, hanem a valós helyzetről beszélt, mert ha a keret több, mint fele karanténban van, akkor a csapat fizikai állapota romlik a leginkább. És erről szakmailag senki nem tehet.
Amikor a kezdés előtt megnéztem az összeállításokat, sejtettem, hogy Bognár meglepetésre készül, mert a kezdőcsapatban láttam Hahn János nevét. Rúgott három gólt, kettőt tizenegyesből, de azt is be kell tudni ám rúgni. Ami ennél sokkal fontosabb volt, hogy jól is játszott.
„Azért kérdezel rá, mert régen játszott, igaz?” – kérdezte meg tőlem Bognár, amikor megkérdeztem tőle a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy a kényszer szülte-e, hogy kezdett Hahn, vagy az ő tudatos döntése volt. Bognár elmondta, hogy direkt jelölte a kezdőcsapatba, mert bár nem dolgoztak együtt eddig, volt tapasztalata és tudása arról, mire és hol lehet képes.
Másik nagy dobása az volt Bognárnak, hogy Sajbán Máté volt a másik támadó, így az eddig nagyon statikusnak, egytempójúnak, illetve egyirányúnak tűnő tolnai támadójáték sokkal dinamikusabb és kiszámíthatatlanabb lett, akárcsak egyébként az öt középpályásnak a pálya közepén lévő játékuk.
És ez még jobb lehet majd idővel, mert ha Szélpál Norbert visszatérhet, akkor Lorentz Márton, Gévay Zsolt, Szélpál hármas alkothatja a védelem tengelyét, Szabó József meg kimehet balra és egy kicsit feljebb, és akkor a bal oldali szélső középpályás helyén nem egy jobb lábas futballistának (Kulcsár Dávid volt az szombaton), kell játszania, aki így visszamehet jobbra, és azon az oldalon is nő a variációs lehetőség, mert Osváth Attilával váltva tudnak játszani, ami eléggé jól jönne a sorozatterhelés közben.
A felgyorsított Paks kezdőcsapatában, ha mindenki a rendelkezésére áll Bognárnak (ne meneküljünk illúzióba, a járvány miatt ez a helyzet Pakson sem fog még sokáig fennállni tartósabb ideig), viszont egyelőre nem látom két játékosnak a helyét.
Nem is akárkikét.
Böde Dánielét, illetve a vezetőedző fiáét, Bognár Istvánét.
Osztermájer csapatában mindketten kezdők voltak, a Paks beállt védekezni, Bognár remek labdákkal tudta megjátszatni Bödét, jól lőtt kapura, a paksiak istene meg jól tud érkezni a beadásokra, egymaga is át tudja verekedni magát az ellenfél védelmén. Viszont a volt szakvezető is többször utalt rá, Böde már nem ér annyiszor be a kapu elé, ha nagyon visszalép a labdákért.
Bognár György viszont a gyors támadások híve, ami szöges ellentéte az Osztermájer-iskolának.
Nemes feladat lesz tehát Bognár Györgynek, hogy Böde és a saját fia pontos helyét megtalálja.
Akár a kezdőcsapatban, akár a kispadon…
Mert a döntéseinek érzelmi következményei lesznek.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
