nb1.hu

Halmosi-ügy: kegyetlen, hogy mit kapott Illés Béla

Felkorbácsolódtak az indulatok.

Szokták mondani, hogy a számok nem hazudnak. Ez azért fontos Halmosi Péter esetében, mert ebben a bajnokságban egy meccsen sem volt végig a pályán a Hali ikonja és csak kétszer játszott többet 1 félidőnél egy adott mérkőzésen. Azaz, nem lehet azt mondani, hogy miatta tart ott a Haladás, ahol.
 
Mint ismeretes, az nb1.hu jelezte elsőként tegnap, hogy kitették a vasiak első keretéből, jelzésünk után a klub annyit közölt, hogy fegyelmi okok miatt történt mindez.
 
Az nb1.hu úgy értesült, Halmosi elmondta a magáét, méghozzá a légiósokkal kapcsolatban.
 
A meghozott döntés – ahogyan az várható volt – heves érzelemmegnyilvánulásokat eredményezett. A legtöbben a vezetőség és a vezetőedző ellen fordultak, de persze olvastunk olyan véleményt is (kevesebbet), melyek szerint már régen meg kellett volna hozni már ezt a döntést.
 
Tegnap este viszont egy brutális vélemény is napvilágot látott, méghozzá a Hali egyik másik ikonjával, az egyik tulajdonos Illés Bélával kapcsolatban…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC