nb1.hu

Gyógyulnak a Paks sérültjei

Helyzetjelentést adtak a játékosokról.

Számos játékosát nélkülöznie kell a Paksnak, most róluk adott helyzetjelentést a klub.

Még október elején kiderült, hogy Bartha László sarkát műteni kell. A játékos túl van már a műtéten, így nyilatkozott róla:

„Holnap lesz három hete, hogy lezajlott a teljesen komplikációmentes beavatkozás. Most a pihenőfázisban vagyok, ami azt jelenti, hogy felpolcolt lábbal kell feküdnöm. Éppen ma voltam kontrollon, ahol megállapították, hogy pár nap múlva leveszik a gipszet, amit párnás „rögzítőcsizma” követ. Onnantól kezdve még négy hét, és kezdhetem is a gyógytornát.”

Báló Tamásnak a bal combizma húzódott meg a Salgótarján ellen, de szerencsére nem sérültek a szalagjai. Ezt mondta el a felépüléséről:

„Szakadás hála Istennek nem volt, de egy kis folyadék felgyűlt, így ki kellett hagynom pár napot. Ezen a héten még különmunkát végzek, de azért vannak gyakorlatok, amiket a többiekkel együtt csinálok. Remélem, a jövő hétre már minden rendbe jön, és újra, teljes értékűen a csapattal tréningezhetek.” 

Remili Mohamed a bal térdét rántotta meg a Diósgyőr ellen, szerencsére az ő szalagjai sem sérültek. A játékos így nyilatkozott:

„A tervek szerint a heti különmunka mellett már fokozatosan beszállok a csapat edzéseibe is, és elvileg a hét vége felé újra a régi lehetek, így hétfőtől én is a társakkal együtt készülhetek a Honvéd ellen.”

Haraszti Zsolt keresztszalag-szakadást szenvedett, továbbra is keményen végi a rehabilitációs programját.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC