nb1.hu

Gróf utódja és a Honvéd ereje

Komoly feladata akad a pályán kívül is.

 

Lefkovits Robi, a Budapest Honvéd izraeli-magyar kapusa nyilatkozott a honvedfc.hu-nak az Európa-liga-selejtezőt megelőzően. A nemrég igazolt hálóőr boldog Magyarországon.

 

"Jól érzem magam a csapatban, eddig minden remek. Sok időt töltünk együtt a srácokkal, úgy érzem, mintha régóta itt lennék, jó közösségbe csöppentem, mindenki kedvesen, barátságosan fogadott.” A 30 esztendős kapus elmondta, a két szabadnap alatt sikerült kipihennie magát, közben pedig a lakáskeresésre is szakított időt, hiszen a feleségével (akinek nagyon tetszik a város) és a fiával él majd együtt Budapesten és szeretnék kiválasztani a legjobb lakást. „Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtaláljuk a megfelelő otthont – tette hozzá Lefkovits Robi, aki a csapat előtt álló nagy feladatra, az Európa-liga-selejtezőre is kitért.

"Most már a Zalgirisre koncentrálunk, mindenképpen szeretnénk továbbjutni. A felkészülés során jó munkát végeztünk, erős csapatokkal játszottunk edzőmeccseket, és úgy érzem, hogy egyre jobban megy a taktikai elemek megvalósítása, szóval bizakodó vagyok a jövőt illetően. Kemény rivális lesz a Zalgiris, de hiszek a csapatban, hiszek a továbbjutásban.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC