nb1.hu

Orosz Pál szerint fájni fog a büntetés, amit Gróf a Fraditól kap

A Ferencváros házon belül is rendezi az esetet.

Mint ismert, a hétvégi Újpest–Ferencváros derbit utóbbi csapat Varga Barnabással a kapuban fejezte be, miután a játékvezető egy labdaszedő fellökése miatt kiállította Gróf Dávidot. 

A kapus saját közösségi oldalán már röviddel a mérkőzés után elnézést kért tettéért, majd másnap a klub felületén videóüzenetben újra megtette ugyanezt. A szövetségtől a legjobb esetben is három mérkőzéses eltiltásra számíthat, de klubon belül is szankcióval kell majd szembe néznie.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a Fradinfónak beszélt az esetről. Elmondta, hogy a kapus tette a klub értékrendjével is szembe megy, ezért szerződése és a házirend alapján házon belül is büntetésre számíthat.

„Ami ezt az esetet illeti, ez a Ferencváros számára elfogadhatatlan. Mi nagyon nagy energiát, pénzt és időt fektetünk abba, hogy gyerekekkel kommunikáljunk, gyerekekhez elmenjünk, gyerekekkel ismertessük meg a Ferencváros eszméjét. Van egy suliprogramunk, amelynek keretében már több mint 60 ezer gyereknél jártunk az iskolákban. Nem is értem, Dávidnak mi volt a fejében. Nyilván elnézést kért, de ennek házon belül is meg lesznek a következményei” – vezette fel a témát Orosz.

A vezérigazgató elmondta: minden játékos, így Gróf szerződésében is ott vannak a büntetési tételek az egyes fegyelmi vétségek esetére. „Olyan büntetési tételek vannak benne, amik fájnak, mert ha olyan lenne benne, ami nem fáj, az nem volna elég visszatartó erő. Ő sem gondolta át tulajdonképpen, hogy mit csinál, elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg. Házon belül fogjuk ezt rendezni” – szögezte le.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC