nb1.hu

Futsal: kiütötte az észteket a magyar válogatott – reakció

Továbbra is hibátlanul a poreci tornán. 

Lejátszotta második mérkőzését a magyar válogatott a horvátországi Porecben rendezett nemzetközi tornán. Turzó József együttese 7-0-ra győzött Észtország ellen. 

ÍME, AZ MLSZ BESZÁMOLÓJA:

A magyar válogatott nem adott esélyt ellenfelének a poreci nemzetközi torna második játéknapján: 7-0-ra győzte le az észteket.

A bosnyákok elleni szerdai 2-1-es győzelem után 24 órával ismét pályára lépett a poreci felkészülési tornán szereplő magyar válogatott. Az észt együttes legyőzése nem okozott nehézséget a mieinknek, a mérkőzést végig uralva 7-0-ra nyertük meg a találkozót. Az észtek az első percekben még állták a sarat, de a 6. percben Vas Ádám góljával vezetést szereztünk, és ezt a szünetig három újabb magyar találat követte.

A fordulás után is végig a mieink irányították a mérkőzést, és három további gólt szerezve alakították ki a végeredményt.

– Ma egy fokkal tompább volt a csapat, mint kedden, ezért próbáltuk többet forgatni a sorokat és sűrűbben cserélni. Elég korán megszereztük az első gólt, ezt követően gördülékenyen ment a gólszerzés, de a játék nem volt az igazi, ami a hétfői kupaforduló, a keddi utazás és a szerdai mérkőzés után teljesen érthető. Bár a győzelem nem volt kérdéses, a csapat remek hozzáállását mutatja, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést – mondta az mlsz.hu-nak Turzó József a mérkőzés után. A mieink pénteken a román válogatottal mérik össze az erejüket.”

Magyarország-Észtország 7-0 (4-0)
Magyarország: Spandler Mátyás – Nagy Imre, Bencsik Roland, Hajmási Milán, Fekete Olivér
Cserék: Rábl János, Alasztics Marcell, Bíró Attila, Horváth Szabolcs, Vas Ádám, Fekete Márk, Suscsák Máté, Rutai Balázs, Szalmás Zoltán
Gólszerzők: Vas (2), Suscsák (2), Rutai, Nagy, Szalmás 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC