nb1.hu

Fradi-Újpest: A zöld-fehérek nyerték meg a hét első derbijét

Budapest – Dzurják József: megadtuk az alaphangot a szombati derbihez.

A héten három fronton is rendeznek Fradi – Újpest derbit, ezek közül az elsőt 2-0-ra az FTC nyerte öregfiúk csapata nyerte.

 

A tragikus hirtelenséggel, mindössze 58 évesen elhunyt Simon Balla István, a Fradi korábbi erőnléti edzőjének tiszteletére egyperces gyászszünettel kezdődött a Fradi öregfiúk Újpest elleni bajnokija. A fekete karszalagban játszó Fradi nagy iramú, küzdelmes és sportszerű mérkőzést játszott a hét első derbijén. A zuhogó esőben kezdődő találkozó első félidejében mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, azonban gólt egyik csapat sem tudott rúgni – számolt be a fradi.hu.

 

A szünetben beálló Holló Richárd ugyanakkor szenzációs formával rukkolt ki, hiszen előbb ő maga fejelt a kapuba, majd Palásthy Norbert az ő precíz centerezését követően növelte a Fradi előnyét.

 

A ferencvárosi védelem végig stabilan és fegyelmezetten futballozott, a középpályán Lisztes Krisztián és Vincze Ottó vezérletével pedig fölénybe is került az FTC. Végeredményben a sérült Lipcsei Péter nélkül felálló Fradi magabiztosan és megérdemelten győzte le 2-0-ra ősi riválisát, és négy fordulót követően is száz százalékos a bajnokságban.

 

A zöldek legközelebb szeptember 26-án, hétfőn Rákoscsabán az RTK ellen lépnek pályára 17.00 órai kezdéssel.

 

A találkozót követően Dzurják József értékelt a FradiMédiának.

 

– Nagyszerű erőkből álló ellenfelet sikerült legyőznünk, hozzáteszem ugyanakkor, hogy teljesen megérdemelten, ami nagy öröm. Hiányzott a pályáról Lipcsei Péter de Vincze Ottó remek helyettese volt, és ma csapatként is nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, így megadtuk az alaphangot a szombati derbihez.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC