nb1.hu

Folytatódhatnak a magyar bajnokságok

Eldőlt a nézők sorsa is.

Mint ismeretes, a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter arról nyilatkozott, hogy hétfőtől újraindulhatnak a csapatsportágakban az edzések és zártkörű mérkőzéseket is lehet rendezni, ám ezt azután mondta, hogy ismertette a vidéki enyhítéseket (előtte arról beszélt, hogy Budapesten és környékén maradnak a korlátozások). A hetedik perctől érdemes megnézni a felvételt. Még maga Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is arról nyilatkozott tegnap délután, hogy ahhoz, hogy biztosat lehessen mondani, meg kell várni, mi jelenik majd meg a Magyar Közlönyben.

És a Magyar Közlöny tiszta vizet öntött a pohárba:

„„1. §
(1) Magyarország egész területén
a) sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható,
b) a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett” 

Azaz, nézők nem lehetnek a mérkőzéseken, a kérdés már csak az, mikortól indulhat pontosan a bajnokság.

Eddig ugye úgy volt, hogy a csoportos edzések engedélyeztetése után három hétre vagy 20 napra van szükségük a csapatoknak ahhoz, hogy felkészüljenek a folytatásra. A 20. nap pont május 23. szombat.

Az nb1.hu egyébként már szerda reggel jelezte, hogy legkorábban május 23-án vagy 27-én folytatódhatnak a bajnokságok.

FRISSÍTVE: PÉNTEK, 5.05

Folytatódik az NB I: a következő forduló programja – NB1.hu

 

Folytatódik az NB II: a következő forduló programja

 

 

Folytatódik az NB III: a következő forduló programja

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC