nb1.hu

Feljutás: üzent a Vasas SC első embere

Legendát említve kezdett bele.

Magabiztosan jutott fel négy év NB II-es tagság után a Vasas az élvonalba és erről elmondta a véleményét Markovitst László, a Vasas SC ügyvezető elnöke az egyesület honlapjának (a Vasas focicsapatának Nagy György és Nagy Miklós a tulajdonosa).

A Vasas SC első embere arra a Raduly Józsefre gondolt, aki haláláig a legidősebb élő magyar válogatott volt, megjárta a szovjet hadifogságot, a Vasas SC-nek meg az örökös tiszteletbeli elnöke:

„ Az első gondolatom, hogy drága Jóska bácsinak ajánljuk a bajnoki címet és a feljutást. Nagyon sajnálom, hogy már nem örülhetünk vele közösen, de az feltétlenül vigasztal, hogy a stadionavatónak még főszereplője tudott lenni. A mostani sikerrel válik kerekké a nagyon sok munkával és szeretettel épülő új Illovszky-stadion története is. Köszönjük Nagy Györgynek és Nagy Miklósnak, hogy megteremtették a siker hátterét, és hogy ilyen sok munkával, kitartóan tesznek a Vasas labdarúgásának felépítéséért. Az anyaegyesület nevében ezúton is gratulálunk és köszönjük a szakmai stábnak, a játékosoknak, a munkatársaknak, a szurkolóknak és mindenkinek, aki tett ezért a régen várt feljutásért. Hosszú NB I-es éveket kívánok a csapatnak!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC