nb1.hu

Ezúttal német csapattal boronálták össze Szalai Attilát

Magyar játékos már bizonyított ebben az együttesben.

A gazetevatan.com értesülései szerint a német élvonalban szereplő Mainz érdeklődését is felkelthette Szalai Attila. A török portál értesülései szerint a Mainz "kémeket" küldött a Fener legutóbbi bajnokijára, amit egyébként a török csapat 2-0-ra megnyert a Göztepe ellen hazai környezetben.

A megfigyelők árgus szemekkel figyelték Szalai teljesítményét. A magyar válogatott védő a 31. percben érkezett csereként a pályára.

A Fenerbahce egyébként 20 millió euróért adná el Szalai Attilát. Ez problémát okozhat a Mainz csapatának, hiszen a németek csupán 12-13 millió eurót tudnának fordítani a transzferre.

A Mainz jelenleg a 9. helyen áll a német bajnokságban. Érdekesség, hogy ebben a csapatban szerepelt korábban Szalai Ádám is. Szalai a Mainz gárdájában 146 tétmeccset játszott, a fellépései során 28 gólt szerzett.

Szalai Attila szerződése 2025-ben jár le a Fenernél. Ebben az idényben 42 tétmeccsen jutott szóhoz a klubjában, a fellépései során egy gólt szerzett, emellett kiosztott két gólpasszt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC