Magyarország – A főszereplők esélylatolgatásai a hétvégi bajnokikról.
A linkre kattintva olvasható el az a cikkünk, amelyben a forduló várható eseményit elemezgettük. Most, a főszereplők várakozásait gyűjtjük csokorba. Cikkünk folyamatosan frissül!
Élő közvetítések az NB I 28. fordulójának a meccseiről a linkre kattintva érhetőek el
Honvéd-Videoton
Marco Rossi: (Honvéd): – A Videoton ellen újfent nehéz mérkőzés vár ránk. A fehérvári csapat a Ferencváros és a Debrecen mellett meghatározó a magyar mezőnyben. Bárcsak ellenük is ugyanolyan jó eredményt érnénk el, mint az előbb említett két gárda ellen. A Videoton az egyetlen olyan alakulat, amelyik igazán megvert minket a bajnokságban. Azon a meccsen 3-0-ra győztek a piros-kékek, semmit nem mondhatunk a végeredmény miatt, ami tökéletesen visszaadta a mérkőzést. Rosszul, sok hibával játszottunk akkor, megérdemeltük a vereséget. De éppen ezért lépünk pályára nagy motivációval szombaton, hogy bizonyítsuk, az a találkozó pillanatnyi megingás volt. Bizonyítani szeretnénk, hogy a Videoton ellen is képesek vagyunk jó eredmény elérésére.
Horváth Ferenc (Videoton): – Jó formában várják a házigazdák a szombati meccset, hiszen két győztes bajnokin vannak túl, kérdés, mennyire maradt meg a lendületük a válogatott szünet után. Mi igyekeztünk tartalmasan tölteni az elmúlt két hetet, a Csákvár elleni edzőmérkőzés mellett nagy hangsúlyt fektettünk a helyzetkihasználás gyakorlására, hiszen ebben mindenképpen előrébb kell lépnünk, hogy odaérjünk a dobogóra. Azért jövünk Kispestre, hogy megszakítsuk a Honvéd jó szériáját és hazavigyük mind a három pontot! (honvedfc.hu)
DVSC-FTC
Kondás Elemér (DVSC): – A Magyar Kupában nemrég összecsaptunk a Ferencvárossal, jó mérkőzés játszottunk. Azon a találkozón nagyon szervezettek voltunk, szeretnénk, ha ezúttal is így lenne, de most a végjátékban pontosabbnak kell lennünk, hogy gólokat tudjunk szerezni. Nem foglalkozunk azzal, hogy ellenfelünk szombaton már bajnok lehet. Számunkra ez is egy fontos mérkőzés lesz, amit meg akarunk nyerni, mert szükségünk van a pontokra. Nehéz sorozat elé nézünk áprilisban, folyamatosan szerda-szombat ritmusban futballozunk majd. Az első feladat, hogy szombaton hazai pályán a lehető legjobb teljesítmény nyújtva sikeresek legyünk. (dvsc.hu)
Thomas Doll (FTC): – Sok tekintetben fejlődnünk kell a legutóbbi meccsükhöz képest. Koncentráltabbnak kell lennünk, nem szabad helyzeteket engedni a Lokinak. Azóta visszatértünk a helyes útra. Jó tudni, hogy a saját kezünkben van a sorsunk. Ha megfelelő elszántsággal és motivációval lépünk pályára, akkor nagyon nehéz megverni minket. Az idei vesztes meccseinken fejben nem voltunk ott. (FradiMédia)
Puskás Akadémia-Haladás
Robert Jarni (Puskás Akadémia): – A válogatott szünet nagyon hasznosan telt a csapatnál. Fiola Attila, Sallai Roland és Zsótér Donát kivételével minden játékos a rendelkezésünkre állt. A program része volt egy Dunaújváros elleni edzőmérkőzés, ami szintén jól szolgálta a felkészülésünket. Fontos volt, hogy ritmusban maradjunk, ráadásul önbizalom növelésnek sem volt utolsó. Az előre eltervezett munkát elvégeztük, elégedett vagyok ezzel a mini ciklussal. Nagy örömünkre szolgál, hogy sérülések nem hátráltatják a munkánkat. Pontosan tudjuk, hogy mi vár ránk, készen állunk az utolsó nagy hajrára. A szombatival egybevéve három meccset játszunk gyakorlatilag egy héten belül. Most az összes energiánkat a Haladás elleni meccsre összpontosítottuk, felkészültünk az ellenfélből. Mindent meg fogunk tenni, hogy számunkra pozitív eredménnyel záruljon az összecsapás, hiszen szeretnénk leszakítani az üldözőinket. A mérkőzés nem lesz könnyű, a Haladás egy jó és egységes csapat, így mindenkinek a maximumot kell nyújtani a pályán. (puskasakademia.hu)
Mészöly Gézan (Haladás): – Természetesen mindig a következő meccsre koncentrálunk, de látni kell, hogy hét mérkőzés következik nagyon rövid idő alatt. Különösen a következő három mérkőzés határozhatja meg a pozíciónkat a bajnokság végére. Készülünk most a Puskásra, de ugyanolyan fontos számunkra egyből a következő Vasas, és utána a Békéscsaba elleni meccs. Az elmúlt két hetet egy kicsit erőgyűjtésre használtuk, hogy a következő három mérkőzés nagyon jól sikerüljön. Mindenképp mondhatjuk, hogy az elmúlt fordulókban hullámvölgybe került a csapat, főleg az utolsó két összecsapáson, ahol ugye nem sikerült pontot szereznünk. Ezeket megelőzően érzésem szerint rendben volt a játékunk. Az Újpest elleni döntetlen során is meg lett volna a győzelmi lehetőségünk, ha a mi vezetésünk után sikerül a második találatot bevinni. A csapatban megvan az akarat, amivel ki tudunk jönni a hullámvölgyből, és ehhez szükség van minden egyes játékosra. Érzésem szerint a Puskás Akadémia nagyon stabil védekezésből fog kiindulni, de egyértelmű, hogy hozzánk hasonlóan a felcsútiak is győzelemre fognak játszani. Éppen ezért egy érdekes találkozó sülhet ki a holnapiból. (haladasfc.nyugat.hu)
Paks-MTK
Csertői Aurél (Paks): – Nagyon jó sorozatban van az MTK, tavasszal még nem kaptak ki, de mi azt tervezzük, hogy megállítjuk őket. Ehhez természetesen jobban, sokkal jobban kell játszanunk, mint a legutóbbi mérkőzéseinken. A maximumot kell kihozni magunkból, az egyéniségeknek pedig villanniuk kell ahhoz, hogy itthon maradjon mindhárom pont. Harcos, kemény mérkőzés előtt állunk, ami kifejezetten fontos a számunkra. Saját pályánkon csak a győzelem lehet a cél! (paksifc.hu)
Teodoru Vaszilisz (MTK): – Ami bizonyos, nagyon motiváltak vagyunk, ezt a célt tűztük ki magunk elé. A bajnokság ettől még hihetetlenül kiegyensúlyozott, a második és a hatodik helyezett pillanatok alatt helyet cserélhet egymással. Ettől még hiszek benne, hogy inkább végzünk érmes helyen, mint a középmezőnyben. Nem szabad elfelejteni, hogy nagy hátrányban vagyunk riválisainkhoz képest azzal, hogy nincs igazi hazai pályánk, de nem foglalkozunk vele különösebben, inkább igyekszünk elérni, hogy nemzetközi kupaszereplő csapat foglalhassa el méltó otthonát, az Új Hidegkuti Nándor Stadiont. (mtkbudapest.hu)
Békéscsaba-DVTK
Zoran Szpisljak (Békéscsaba): – A DVTK-val már találkoztunk kétszer a bajnokságban, egyszer hazai pályán – ahol mi domináltunk és sok helyzetet alakítottunk ki – de csak egy pontot tudtunk szerezni. A második alkalommal idegenben sajnos kikaptunk – akkor nem sikerült látványos játékot mutatnunk. Ezen a fiaskón mindenképpen túl kell tennünk magunkat és inkább az utolsó hét forduló teljesítményéből kell merítenünk, legyen szó önbizalomról vagy teljesítményről. Magasra tettük a lécet és ott is kell tartanunk, mert egy újabb lehetőség előtt állunk – melyet kihasználva a tabellán is jócskán előrébb léphetnénk. Mindenképpen a maximumot szeretnénk kihozni magunkból és egyértelműen a három pont itthon tartása a cél.
Egervári Sándor (DVTK): – A Békéscsaba tavasszal másik arcát mutatja, mint ősszel. Voltak bravúrgyőzelmei is a lila-fehéreknek, de ez a mi célkitűzésünkön nem változtat. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de győzelemre fogunk játszani és szeretnénk mind a három pontot begyűjteni a hétvégén. (1912elore.hu)
Vasas-Újpest
Michael Oening (Vasas): -Kétségtelenül szokatlan, hogy „BL-időben” lesz a mérkőzés, de remélem, hogy magyar szinten jó színvonalú mérkőzést fognak a nézők látni. Személy szerint szeretem az esti mérkőzéseket, egészen más a hangulatuk és talán a pályánknak is jót fog tenni, ha egy kicsit nedvesebb lesz az esti órákra, a rászálló harmattól. Az Újpestet jó csapatnak tartom, még ha mostanában hullámzó is volt a teljesítményük. Már csak azért sem árt játékosaimnak koncentráltnak lenni, mert egy hosszú, sok évtizedes hagyományokkal rendelkező derbiről beszélünk, ami mindig pluszmotivációt jelenthet labdarúgóinknak. A három U21-es válogatottunk – Nagy, Hangya és Vida -, illetve a macedón válogatottban játszó Kire Risztevszki sérülésmentesen tértek vissza. Örömteli, hogy Grúz Tamás újra edzésbe állt és Korcsmár Zsolt hajlítóizmának gyógyulása is jól halad. Az U19-es csapatban játszó három játékosunk – Kleisz Márk, Micsinai Miklós és Tóth Olivér – pedig továbbra is a felnőttekkel edz együtt.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)