nb1.hu

Európa-liga: könyörtelen volt az FTC – reakció

Önkritikusan értékelt a Crvena zvezda edzője.

Csütörtök este az NB1.hu jelezte, hogy a Fradi mellett a Monaco folytathatja a szereplését az Európa-ligában az egyenes kieséses szakaszban. A monacói csapat a Crvena zvezdát győzte le 4-1-re, ezzel a kvartett második helyén zárt. A mérkőzésen remekelt a hazaiaknál Volland, aki három gólt szerzett. 

"Nagyon jól játszottunk, főleg az első félidőben. Hatalmas nyomás nehezedett ránk a meccs előtt, de szerencsére megbirkóztunk ezzel. Örülünk, hogy így sikerült ez a meccs, de most már a következő feladatokra kell fókuszálnunk. Természetesen a csapat sikere volt a legfontosabb, de nyilván boldog vagyok a mesterhármasom miatt" – összegzett a triplázó futballista.

A Crvena zvezda a súlyos fiaskót követően még a Konferencia-ligában sem folytathatja. A szerb gárda mestere önkritikusan nyilatkozott.

"Megérdemeltük ezt a vereséget. Sajnáljuk, hogy véget ért számunkra a nemzetközi kupaszereplés. Hazai pályán a Monaco ellen vagy a Fradi otthonában reális esélyünk volt jobb eredményre, ám mindkétszer kikaptunk, ezek pedig fordulópontok lettek. Az FTC ellen mi nyújtottunk jobb teljesítményt, de a nagy hibánkat könyörtelenül megbüntették. Ezen a szinten minden kihagyásért súlyos árat kell fizetni, ezt most mi is megtapasztaltuk. Próbálunk ezekből a mérkőzésekből tanulni" – mutatott rá Milos Milojevic. 

Európa-liga, csoportkör, 6. forduló:
AS Monaco-Crvenza zvezda 4-1 (2-0)
gól:
Volland (5., 27., 87.), Rodic (50., öngól), illetve Kanga (54., 11-esből)

Trabzonspor-Ferencváros 1-0 (1-0)
gól:
Bakaszetasz (7.)

A csoport végeredménye:
1. Ferencváros     6   3  1  2   8-9  10 pont – nyolcaddöntős
2. AS Monaco       6   3  1  2   9-8  10 – a rájátszásba jutott
3. Trabzonspor     6   3  –  3  11-9   9 – a Konferencia-liga rájátszásába jutott
4. Crvena zvezda   6   2  –  4   9-11  6

Az eddigi eredmények:
1. forduló (szeptember 8.):
Ferencváros-Trabzonspor 3-2 (3-1)    
Crvena zvezda-AS Monaco 0-1 (0-0)

2. forduló (szeptember 15.):
Trabzonspor-Crvena zvezda 2-1 (1-0)
AS Monaco-Ferencváros 0-1 (0-0)    

3. forduló (október 6.):
AS Monaco-Trabzonspor 3-1 (2-0)
Crvena zvezda-Ferencváros 4-1 (2-0)

4. forduló (október 13.):
Ferencváros-Crvenza zvezda 2-1 (1-0)
Trabzonspor-AS Monaco 4-0 (1-0)

5. forduló (október 27.):
Crvena zvezda-Trabzonspor 2-1 (1-1)
Ferencváros-AS Monaco 1-1 (0-1)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC