A magyar játékos is örülhet.
A Fradi a BL-búcsú után az Európa-ligában vigasztalódhat. A zöld-fehérek a Suduva-Maccabi Tel Aviv párharc győztesével mérhetik össze az erejüket. A litvánok már a párharc első meccsén meglepetést okoztak, hiszen Izraelben 2-1-es győzelmet arattak. A visszavágón a hazaiak gyakorlatilag egy félidő alatt pontot tettek az ütközet végére. A Suduva Topcagic góljával szerezte meg a vezetést a 12. percben. Majd a pihenő előtt Svrljuga talált be. Ekkor már 4-1-re vezetett a Suduva összesítésben. A Maccabi erejéből csupán a szépítésre futotta Blackman révén.
Lovrencsics Gergő korábban honlapunknak elmondta, bármelyik csapatot is sodorja a sors a Ferencváros útjába, nem lesz egyszerű dolguk. Rebrov tanítványai a Suduva testén juthatnak be az El-csoportkörébe.
Szalai Attila is örülhet. A magyar futballista együttese, az Apollon csütörtökön 3-1-re legyőzte az Austria Wient. A ciprusiak 5-2-es összesítéssel búcsúztatták a bécsieket. Szalai végigjátszotta a csütörtöki mérkőzést.
EURÓPA-LIGA SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Suduva (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–1
Továbbjutott: a Sudova, kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel
BATE (fehérorosz)–FK Sarajevo (bosnyák) 0–0
Továbbjutott: a BATE, 2–1-es összesítéssel
AIK (svéd)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 1–1
Továbbjutott: az AIK, 3–2-es összesítéssel
Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz)–Torino FC (olasz) 1–1
Továbbjutott: a Torino FC, 6–1-es összesítéssel
Apollon Limassol FC (ciprusi)–Austria Wien (osztrák) 3–1
Továbbjutott: az Apollon Limassol, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel
Mladá Boleslav (cseh)–FCSB (román) 0–1
Továbbjutott: az FCSB, 1–0-s összesítéssel
Malatyaspor (török)–Partizan (szerb) 1–0
Továbbjutott: a Partizan, 3–2-es összesítéssel
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Malmö FF (svéd) 1–0
Továbbjutott: a Malmö FF, 3–1-es összesítéssel
Zorja Luhanszk (ukrán)–CSZKA Szófia (bolgár) 1–0
Továbbjutott: a Zorja Luhanszk, 2–1-es összesítéssel
Bnei Jehuda (izraeli)–Neftci PFK (azeri) 2–1
Továbbjutott: a Bnei Jehuda, 4–3-as összesítéssel