nb1.hu

El: a világtörténelem egyik legkeményebbje volt a Topolya-FCSB

Nem lehetett számolni a gólokat.

Döbbenetes mérkőzést játszott tegnap egymással az Európa-ligában a Topolya és az FCSB. A rendes játékidőben 4-4 lett, ami már önmagában sem piskóta, úgy meg pláne nem, hogy 14 perc után már kettővel mentek a bácskaiak, de 12 perccel később szépítettek a bukarestiek. Az előny megmaradt a szünetig, de úgy, hogy a 44. percben Ponjevics megkapta a második sárgáját, így 10 emberre fogyatkoztak a hazaiak (a meccset Zentán rendezték meg).

Az 50. percben Man lőtte szét a bal felsőt, így egál lett, de egy perc múlva, Antonics révén ismét a hazaiaknál volt az előny. A 63. percben ismét Man talált be, ezúttal 11-esből.

A 90. percben 5 perc ráadást rendelt el a spori, a 90+3. percben Ion lövése az egyik hazai védőn megpattanva kötött ki a topolyai kapuban. Már azt hitték a románok, hogy továbbjutottak, de a 90+6. percben Tomanovics egalizált, jöhetett a hosszabbítás.

A 103. percben Szilágyi kapott pirosat, így kettős emberhátrányba került a Topolya, Man két perccel később 4-5-re alakította az állást, majd Tumbaszevics a hosszabbítás első felének a legvégén egyenlített. Fordulás után Petre hamar gólt szerzett, Tomanovics három perccel a vége előtt egyenlített, hangsúlyozzuk, kettős emberhátrányban.

A 11-es párbajt a románok nyerték 5-4-re, az utolsót Man értékesítette, aki már eleve a meccs hőse volt, így meg pláne az lett.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Topolya ultrái az utcán teremtettek fergeteges hangulatot.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
TOPOLYAI SC (szerbiai)–FCSB (román) 6–6 – 11-esekkel 4–5
Zenta, Gradszki Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette:
Higler (holland)
Gólszerző: Milicsevics (11.), Duronjics (14.), Antonics (51.), Tomanovics (90+4., 117.), Tumbaszevics (105+1.), ill. F. Coman (26.), Man (50., 63., 105. – a másodikat 11-esből), Ion (90+3.), Petre (108.)
Kiállítva: Ponjevics (44. – Topolya), Szilágyi V. (103. – Topolya)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC