nb1.hu

Egyszerre szólták le Marko Nikolicsot és a Vidit

Nem csitulnak a kedélyek.

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy forrnak az indulatok a Lokomotív Moszkvánál Marko Nikolics kinevezése miatt.

Forrnak az indulatok Marko Nikolics új csapatánál – NB1.hu

 

A szerb tréner érkezését szűk egy hónapja jelentették be az orosz fővárosiaknál, munkáját június 1-jén kezdte, ám a kedélyek még mindig nem csillapodnak. Mint ismeretes, a MOL Fehérvártól tavaly november végén távozó 40 éves szakemberrel kapcsolatban erősen kételkednek a szurkolók, akik egyben nem értik, a vezetőség miért nem hosszabbította meg a korábbi edző, Jurij Szjomin szerződését.

Mindemellett az orosz menedzserek és szakvezetők sem dicsérik Nikolicsot és korábbi munkahelyeit (szerb gárdák mellett az Olimpija Ljulbjanánál és a Vidinél dolgozott eddig, többször Európa-ligába vezetve klubjait) – sőt. Nikolaj Naumov, a Lokomotív korábbi elnöke a sportklub.rs-nek fakadt ki.

"Nikolics nem lesz sikeres. Közismert vezetőedzővel kellett volna megegyezni, nem olyannal, aki még egy komoly klubot sem edzett. Biztos vagyok abban, hogy nem fog megfelelni a nyomásnak. Rá fognak jönni a klubnál, hogy hibát követtek el, és egy év múlva a legjobb ötben sem lesz a csapat a bajnokságban" – mondta.

 

A bajnokság június 19-én folytatódik, a Lokomotív a 2. helyről várja a következő fordulókat és azt, hogy a 2019-20-as BL-csoportkör után ismét sikerül-e kiharcolniuk egy helyet a legrangosabb európai kupasorozatban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC