nb1.hu

DVSC-Vasas: újabb fantasztikus hangulat reményében – reakciók

Négy év után újra az NB I-ben.

Nemzetközi kupacsapataink hétközi megmérettetései után az NB I dübörög tovább a hétvégén, kezdésnek rögtön a péntek esti DVSC-Vasas párharccal. A felek egymás elleni csörtéi közül több is igen emlékezetesre sikeredett, ám az élvonalban négy év után találkoznak ismét egymással.

Feszült, éles mérkőzésre van kilátás, a két szurkolótábor tagjai finoman fogalmazva sem szoktak egymás tányérjából csemegézgetni.

Mindkét gárda 2-2 pontot szerzett eddig, a DVSC a Kisvárda (idegenben) és a KTE ellen (otthon), míg a Vasas a KTE (idegenben) és a Paks ellen (otthon) szerezte meg a pontjait.

„Szurkolóink a Kecskemét elleni mérkőzésen fantasztikus hangulatot teremtettek. A Vasas ellen is itthon játszunk, most is számíthatunk rájuk, mi pedig szeretnék kiszolgálni a drukkereinket. Az ellenfél egy jó csapat, de nekünk is megvannak az erősségeink. Kemény meccs lesz, az biztos, de mindent megteszünk, hogy elérjük céljainkat” – mondta Joao Janeiro, a DVSC mestere.

„Természetesen győzni megyünk Debrecenbe, azonban nem szabad elmenni amellett, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk az idegenbeli három pontért. Remélem, hogy ismét betalálok, de a csapat az elsődleges, éppen ezért nagyon fontos, hogy sikerrel vegyük az akadályt. Remek élmény lenne három ponttal hazatérni, mindent meg is teszünk ennek érdekében!” – fogalmazott az a Holender Filip az angyalföldiek részéről, aki a Paks elleni első mérkőzésén góllal és gólpasszal vette ki a részét a 2-2-es végeredményből.

A találkozó előzetesen döntetlen szagú, nüanszok dönthetnek az egyik vagy a másik fél javára.

Kezdés 20 órakor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC