nb1.hu

DVSC: 1-szeres magyar válogatott és bissau-guineai játékos is érkezett

Hivatalos bejelentések.

A DVSC JELENTÉSEI:

"Szerződést kötött klubunk az egyszeres magyar felnőttválogatott, U20-as vb-bronzérmes, ötszörös görög bajnok, többek között Németországban is bizonyított kapussal, Megyeri Balázzsal. A 32 éves hálóőr nemrég bontott szerződést a ciprusi AEL Limasszollal, amelyben idén 15 bajnoki mérkőzésen védett. Értékét a mértékadó Transfermarkt 300 ezer euróra taksálja.

Megyeri Balázs a Ferencvárosban mutatkozott be az NB I-ben, majd fél évtizedet töltött a görög óriásklubnál, az Olympiakosznál, mellyel többek között 5 bajnoki címet nyert, s közel félszáz bajnokin védett. Pályafutása következő állomása a spanyol Getafe, majd a német Fürth volt, amelynél alapemberként számítottak rá, csakúgy, mint a görög Atromitosz együttesénél. Ciprusra a török Göztepe érintésével igazolt, most pedig Debrecenben folytatja."

Az NB1.hu már szerdán reggel jelezte, hogy Megyeri a DVSC-hez igazol.

"Szerződtette a DVSC a bissau-guineai, portugál kettős állampolgárságú Saná Gomest. A 22 éves, robbanékony játékos balhátvédként és a középpálya bal oldalán is bevethető, pályára lépett már Bissau-Guinea felnőtt válogatottjában is. Az igen tehetséges futballista egy ideje már a Lokival készül, pályára lépett a Nyíregyháza, majd a Veres Rivne elleni felkészülési mérkőzésen is. Értékét a mértékadó Transfermarkt jelenleg 250 ezer euróra becsüli.

Saná Gomes jó nevű portugál klubokban nevelkedett, az Estoril, a Leiria és a Braga együtteseiben. A felnőtt futballban az örmény FC Noah csapatában bizonyított, ahol az elmúlt szezonban 25 bajnokin 6 gólpasszt is kiosztott (ezzel a pontvadászat legjobb előkészítője volt), valamint játszott az Európai Konferencia Liga selejtezőjében is."

Kapcsolódó hírek