nb1.hu

Dél-Korea: Ádám Martin nem köntörfalazott – reakció

Szalai Ádám pótlásáról és az Eb-selejtezőről is beszélt.

Bajnoki címben bízik Ádám Martin, a dél-koreai labdarúgó-bajnokságban szereplő Ulszan Hyundai csatára, és abba, hogy bekerül a magyar válogatott kezdőcsapatába.

A távol-keleti országba nyáron igazolt futballista az M1 aktuális csatornának adott csütörtöki interjúban elárulta: nem számított ilyen gyors beilleszkedésre, ám szerencsére elég hamar megszerezte első találatát és az ország, a környezet megszokása is gyorsan ment.
    
Játéktudásban azonosnak tartja az NB I-et és a dél-koreai bajnokságot, utóbbi viszont intenzitásban edzésen és mérkőzésen is előrébb jár tapasztalatai alapján.
   
Két fordulóval a zárás előtt együttesét egy pont választja el a bajnoki címtől, amely az első élvonalbeli aranyérem lenne a klub számára. A 27 esztendős csatár bízik benne, hogy már a hétvégén sikerül ezt megszerezni.
    
Ádám Martin november elején utazik haza Magyarországra és reméli, hogy még az idén számítanak rá a válogatottban. Eddig nyolcszor kapott lehetőséget, mindannyiszor csereként, az azóta visszavonult csapatkapitány, Szalai Ádám helyén. A csatárposzt megüresedése kapcsán úgy fogalmazott: lehetőségként fogja fel, amelyet meg akar ragadni.
    
"A címeres mezt akkor is jó érzés felvenni, ha csak néhány percre teszi az ember. Remélem, hogy ezt majd kezdőként is átélhetem" – fogalmazott.
    
A válogatottat a Nemzetek Ligájában elért sikeres szereplésének köszönhetően a legerősebb kalapból húzták ki az Európa-bajnokság selejtezősorozatának vasárnapi sorsolásán, ellenfélül a szerb, a montenegrói, a bolgár és a litván együttest kapta a G csoportba.
    
"Azt gondolom, hogy jó csoportba kerültünk, de ezt a helyén kell kezelni. Nehezebbe és könnyebbe is kerülhettünk volna, ugyanakkor jó eséllyel várhatjuk ezeket a mérkőzéseket" – mondta Ádám Martin. Hangsúlyozta: koncentrálni kell és elvégezni a szükséges munkát, valamint nem szabad félvállról venni a csoportot.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC