nb1.hu

Debütált a Honvéd kölcsönjátékosa

Többen sérüléssel bajlódnak.

A Honvéd közleménye:

"Az NB I-ben, az NB II-ben és légiósként is szerepelnek Honvéd-játékosok, kölcsönfigyelő rovatunkban pedig megnézzük, hogyan teljesítettek a kispestiek az előző héten.

Boros Roland, Eördögh András, Horváth Milán, Kerezsi Zalán (BFC-Siófok): hiába szerezte meg a vezetést a 87. percben a Siófok, az utolsó pillanatokban fordított a Kecskemét és elvitte a három pontot a Balaton-partiaktól (2–1). Eördögh András végigjátszotta a találkozót, Kerezsi Zalánt az 59. percben lecserélték, Boros Roland cserepados volt, Horváth Milán sérülés miatt hiányzott.

Fazekas Lóránt (Békéscsabai Előre 1912 FC): a Soroksár otthonában vendégszerepelt és maradt alul a Békéscsaba (2–0). Fazekas Lóránt múlt szerdán, Újpesttel szembeni Magyar Kupa-negyeddöntőn (2–3) a 61. percben beállva tért vissza sérüléséből, a Soroksár elleni bajnokin már végig a pályán volt.

Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK): hazai pályán 2–0-ra nyert a Győr ellen a DVTK. Kocsis Dominikra a 83. perctől számított Kondás Elemér.

László Dávid (Budafoki MTE): Tiszakécskére látogatott a Budafok és távozott pont nélkül (2–0). László Dávid sérült.

Németh Barnabás (Szentlőrinc): a Szentlőrinc szakította meg a Szeged tavaszi veretlenségi sorozatát (1–0). Németh Barnabás a 90. percben lépett pályára.

Szabó Alex (Szolnoki MÁV FC): a Vasas magabiztos sikert aratott a Szolnok ellen (3–0). Szabó Alex sérülés miatt hiányzott.

Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás FC): hazai pályán szenvedett vereséget a Haladás a Doroggal szemben (1–0). Tóth-Gábor Kristóf az 58. percig volt pályán.

Soltész Dominik (Debreceni VSC): szurkolóink számára nem újdonság a Debrecen hétvégi mérkőzésének eredménye, hiszen a Budapest Honvéd 4–2-re győzte le a DVSC-t. Soltész Dominik a cserepadon kapott helyet.

Bocskay Bertalan (Topolyai SC): idegenben nyert 1–0-ra a Topolya a Vojvodina ellen. Bocskay Bertalan a meccskeretben szerepelt.

Bartha Botond (Bologna Primavera): a legutóbbi találkozójához hasonlóan ismét 2–2-es döntetlent játszott a Bologna U19-es csapata, az ellenfél ezúttal a Spal volt. Bartha Botond továbbra is sérülés miatt hiányzott.

Török Kevin (Lecce Primavera): hazai pályán az Atalanta ellen diadalmaskodott a Lecce az olasz Primavera bajnokságban (2–1). Török Kevin nem volt kerettag.

Megyeri Gábor (Perugia): az olasz másodosztályban a Perugia 1–1-es döntetlent ért el a Lecce együttese ellen. Megyeri Gábor cserepados volt.

Artur Craciun (Tsarsko Selo Szófia): Artur Craciun a Lokomotiv Plovdiv csapatától a Tsarsko Selohoz került kölcsönbe, első meccsén rögtön meg is kapta a lehetőséget, az 54. percben csereként állt be a CSKA 1948 Szófia ellen 2–0-ra elveszített mérkőzésen."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC