Gyakorlatilag minden leállt a klub körül.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Szlovákia központi krízisbizottsága is kiadta a mindennemű sport-, kulturális és közösségi események országos betiltására vonatkozó előzetes határozatát az elkövetkező két hétre. Ez a tiltás a Szlovákiában egyre növekvő számban megjelenő koronavírusos megbetegedésekre adott reakció.
Slovan-DAC: elhalasztva! – NB1.hu
"A határozat érinti a DAC összes együttesének programját, beleértve a felnőttcsapatét is, amely az említett időszakban abszolválta volna a Fortuna Liga rájátszásának 1. és 2. fordulóját – március 15-én odahaza a Nagymihályt fogadtuk volna, a következő hétvégén pedig Pozsonyban a Slovan otthonában vendégszerepeltünk volna. Ezeket az összecsapásokat később pótoljuk. Természetesen a Nagymihály elleni hazai találkozóra eladott belépők (bérletek) az új, eddig nem ismert időpontra is érvényesek" – számolt be róla a klub honlapja. A helyzettel kapcsolatban Vida Máté, a dunaszerdahelyiek középpályása is megszólalt.
Bulgária-Magyarország: Vida sajnálja – NB1.hu
Most a DAC újabb szabályozásokat léptetett életbe: a szurkolók egészségét és biztonságát szem előtt tartva szüneteltetik a jegy-és bérleteladást, valamint bezárták a MOL Arénában található DAC store üzletet is.
FRISSÍTÉS, 15.04:
Határzár: mi lesz a DAC magyar játékosaival? – NB1.hu
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)