nb1.hu

Comore-szigeteki válogatott védőt igazolt a Mezőkövesd

Korábban játszott a francia élvonalban is.

Belehúzott a Mezőkövesd az átigazolási piacon. Kedden beszámoltunk róla, hogy Nagy Dominik az NB I 9. helyén álló klubnál folytatja pályafutását. A matyóföldiek szerdára is szolgáltak bejelentéssel, méghozzá, hogy szerződtették a Comore-szigeteki válogatott Younn Zaharyt.

ÍME, A MEZŐKÖVESD BEJELENTÉSE:

Younn Zahary személyében egy 24 esztendős Comore-szigeteki és francia állampolgárságú belső védőt igazolt klubunk.

A játékos utánpótlás éveit a La Saint-Pierre-de-Nantes, az USJA Carquefou, és az SM Caen csapatainál töltötte, 2017 nyarán a francia SM Caen B csapatához szerződött, ahonnan másfél évvel később az SM Caen együtteséhez került. 2020 januárjától a szintén francia Pau FC csapatában folytatta pályafutását, ahol rövid megszakítással másfél évig játszott. 2021 nyarán az ugyancsak francia SO Cholet futballistája lett, itt egy évig játszott. Csapatunkhoz szabadon igazolható játékosként csatlakozott.

Younn Zahary a legtöbb mérkőzést a francia harmadosztályban játszotta, összesen 32 találkozón lépett pályára és 2531 percet töltött a játéktéren. A francia másodosztályban 16 meccsen 974 percet, míg a francia élvonalban 12 összecsapáson 732 percet játszott. Ezen kívül 4 francia kupameccsen is lehetőséget kapott.

Zahary a transfermarkt.com adatai szerint összesen 12 mérkőzést játszott a Comore-szigeteki válogatottban. A játékos 5 barátságos meccsen szerepelt, 3 Afrika Kupa selejtezőn és 4 Afrika Kupa mérkőzésen kapott lehetőséget, összesen 933 percet töltött a pályán.”

Ide kattintva nézheti meg a játékosról készült videóösszeállítást

A Mezőkövesd együttese a tavaszi rajtot hazai pályán a Puskás Akadémia ellen kezdi meg. 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC