nb1.hu

Böde bemutatkozott az NB III-as csapatban

Értékelt a vezetőedző.

 

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, ha kicsit kacifántos körülmények között is, de végül maradt a paksi klubikon, Böde Dániel a Tolna megyei együttes kötelékében. A labdarúgó és a vezetőség megegyezett, hogy csapatmenedzserként segíti a szakmai munkát, illetve az NB III-as együttesben továbbra is pályára lép. 

A hétközi fordulóban a Bánk-Dalnoki LA ellen, be is mutatkozott a 25-szörös válogatott támadó, aki góllal vette ki a részét a magabiztos 4-0-ás hazai sikerből. Böde összesen 253 mérkőzést játszott a paksiak első csapatában, ezeken 60-szor volt eredményes, az új szezonban azonban csak 29 percet töltött a pályán.

“Nagyon fontos volt, hogy végre ismét három pontot szerezzünk, az elmúlt hetek frusztráló döntetlenjei és a múlt hétvégi vereség után. Hajtottuk tehát a győzelmet, ami végül a vártnál könnyebben jött. Az első félidővel maximálisan elégedett voltam, a szünetben hiába kértem, tegyünk rá még egy lapáttal, ez sajnos nem valósult meg. Vendégeink feljavultak, mi visszaestünk, de ennek ellenére magabiztosan győztünk, amihez gratulálok a csapatnak. Gratulálok továbbá Pupp Zéténynek NBIII-as debütálásához, amit egy nagyszerű játékkal prezentált” – így értékelt az összecsapást a hazai tréner Kindl István.

NBIII., Közép csoport, 10. forduló
 PAKSI FC II. – Bánk-Dalnoki LA 4 – 0 (3 – 0)

Paks II: Kovács, Gregor (Skripek 78’), Ádám, Osztermájer, Nagy (Lakatos-Lengyel 70’), Horváth, Görög, Szécsi (Pupp 64’), Böde, Volter (Heisler 46’), Ribár (Pesti 64’) Cserék: Herman, Cseri, Palóka, Skripek, Lakatos-Lengyel, Pupp, Zoltán, Heisler, Pesti Vezetőedző: Kindl István

Dalnoki LA: Zima, Darabont, Cseri (Nagy 65’), Torda (Kiss 46’), Józsa (Szentpéteri 65’), Takács, Haronisz, Frey, Haffner, Széchényi (Kócsa 46’), Sápi (Bokros 78’) Cserék: Bokros, Nagy, Kócsa, Barát, Szentpéteri, Kiss 
Gólszerzők: Osztermájer 7’, Volter 20’, Böde 24’, Nagy 67’

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC