nb1.hu

Az osztrák határőr azt mondta, a magyar válogatott megnyeri az Eb-t

Egy percig nem lehetett kételkedni, hogy igaza lesz-e!

Az emlékek egy idő után kopni kezdenek és megszépülnek, de mi van akkor, ha alapból is szépek voltak?

Persze, a magyar válogatott a nyári Európa-bajnoki szereplése során kapott hat gólt, és végül nem lett meg a csoportból való továbbjutás, de ez júniusban, a németek elleni 2-2 és a semmiből jött szomorúság után valahogy nem számított annyira, és most, fél évvel később, 2022 első napján sem változtak az élmények. 

Azért nem számított, mert legmerészebb álmainkban sem hittük volna, hogy a halálcsoportot a legutóbbi két világbajnok elleni döntetleneknek hála két ponttal zárjuk és mindössze szűk tíz perc választ el minket a nyolcaddöntőtől. 

Pedig ez történt!

Az Eb előtt mindenki csak találgatni tudott, mire megy majd a Rossi-csapat Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal. A realitás alapján a gólszerzés is a bravúrkategóriába tartozott sokaknál, a merészebbek esetleg abban bíztak, a 2020-ban és a 2021 márciusában látott szervezett játékkal és némi szerencsével egy pontocskát el lehet csenni valamelyik nagyágyútól. 

A portugálok elleni meccsről három dolog maradt meg igazán: a Puskás Arénát körülvevő embertömeg a vonulással és azzal, hogy az érzés megbénította Budapestet; a döbbenetes hangulat a stadionban; valamint a 84 percnyi csoda, benne Schön Szabolcs lesgóljával.

A 0-3 kijózanított mindenkit, négy nappal később, június 19-én azonban senkit sem érdekelt, mi volt vagy mi lesz. A szurkolók ugyanúgy a pillanatnak éltek, mint a magyar válogatott játékosai vagy a szakmai stáb, így Fiola Attilával szinte egyként lélegezve rúgtuk be a labdát a 36 fokos hőségben Hugo Lloris kapujába, hogy aztán a félidő totális katarzisban teljen. 

És bármennyire is furcsa, utólag úgy érezni, Antoine Griezmann egyenlítőgólja és az 1-1 alapozta meg a felejthetetlen müncheni estét, mert tétet és reményt adott a válogatottnak: a győzelem biztos továbbjutást ér.

Hogy az a megérzésem honnan jött, miszerint 19-es oddsért mindenképp meg kell játszani a "Szalai Ádám gólt szerez+a magyar válogatott nem kap ki" kombinációt, nem tudom, de Bajorország felé tartva az osztrák határőr lendületet adott: állította, hogy meglepetést okozunk Németország ellen és megnyerjük az Eb-t. Persze csak akkor, ha az osztrák válogatott nem jut el a döntőig, és ha el is jut, a magyar válogatott ellen játssza majd a londoni finálét.

Kételkedni sem lehetett, hogy igaza lesz-e, mert bár az osztrákok is korán búcsúztak (az olaszok elleni nyolcaddöntő jelentette a végállomást), mindkét válogatott kihozta a maximumot a tornából, így a győzelem abszolút helytálló kifejezés.

Szalai Ádám és Schäfer András fejese, a hősies küzdés, a szív-lélek játék megmutatta, a magyar foci nagyon is létezik és nagyon is szerethető. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy az őszi kisiklás csak pillanatnyi volt, és idén úgy folytatják a srácok, ahogy 2021-ben az angolok elleni döntetlennel, majd a San Marino és a Lengyelország elleni győzelemmel abbahagyták.

A müncheni szervezőktől pedig külön elnézést az asztalcsapkodásért és a sajtószektorban történő tombolásért, amit többedmagammal együtt követtem el!

Boldog, szép, sikeres új évet kívánok nekik is, és mindenkinek!

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC