Erős hangvételű közleménnyel reagált a szövetség a kisvárdai edző-sportigazgató kritikáira.
Nem maradt válasz nélkül Révész Attila MLSZ-nek intézett kritikája. A mindig szókimondó szakember néhány napja a kettős állampolgárságú játékosok menedzsmentjének témájában szúrt oda a szövetségnek, amely ugyanakkor válaszában jelezte, valótlanok az edző-sportigazgató vádjai.
Révész a minap arról beszélt, hogy a magyar U21-es válogatottat legyőző ukrán csapatban két olyan játékos is volt, akik akár magyar színekben is pályára léphettek volna, ha a szövetség jobban végzi munkáját. Itt a gólt is szerző Olenszandr Piscsurra, valamint saját kapusára, Ilija Popovicsra gondolt.
Révész Attila nem hazudtolta meg magát, ezúttal az MLSZ-t bírálta
Hazugságot is visszatetsző kritikát is említ az MLSZ
Pénteken az MLSZ közleményt adott ki, amelyben cáfolta Révész állításait, valamint a kisvárdai klubmodell felé is csípős kritikát intézett. A két szóban forgó játékos esetét pedig külön bekezdésben tárgyalta.
Ilija Popovics kapcsán azt írják, „valóban rendelkezik magyar állampolgársággal, tehát szóba kerülhetne, hogy a magyar válogatottban szerepeljen. Ez szükséges, de nem elégséges feltétele a magyar válogatottságnak. Az MLSZ figyelemmel követte a játékos teljesítményét, de az utánpótlás-válogatott szakmai stábja úgy ítélte meg, hogy mivel Pécsi Árminnal és Yaakobishvili Áronnal az élen többen is előtte állnak a kapusok szakmai rangsorában, a szűk keretbe nem férne be. A Szövetségnek ilyen esetben is felelősségteljes döntést kell hoznia, és tisztességesen kell eljárnia, figyelemmel kell lennie az érintett játékos egyéni érdekeire is, reálisan értékelve az egyén sportszakmai lehetőségeit is.”
Olekszandr Piscsur kapcsán pedig az MLSZ szerint egyenesen „hazugság azt állítani, hogy játszhatna a magyar válogatottban, hiszen a FIFA szabályzata szerint ehhez megszakítás nélküli ötéves magyarországi tartózkodás kellene, de esetében ez a feltétel még nem teljesült. A támadó 2022-ben igazolt Munkácsról Kisvárdára, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség érvényben lévő szabályai tehát nem teszik lehetővé, hogy Magyarországot képviselje. Az MLSZ már korábban felvette a kapcsolatot a játékossal, aki nem is zárkózott el attól, hogy idővel a magyar válogatottban szerepeljen, de erre leghamarabb 2027-ben kerülhetne sor, ha addig nem igazol tovább más országba.”
A közlemény kitér arra, hogy a szövetség évek óta aktív hálózati munkát végez azon magyar felmenővel rendelkező játékosok után, akik jogosultak a magyar színek képviseletére. A kommüniké végén pedig a Kisvárda játékospolitikája is erős kritikát kap.
„A Kisvárda gyakorlata az, hogy tömegével olyan játékosokat is igazol az akadémiájára a támogatás megszerzéséért, akikről pontosan tudható, hogy válogatott szinten nem szolgálják majd a magyar labdarúgás érdekeit. Mindezt visszatérően, valótlanságokat tartalmazó, hangzatos nyilatkozatokkal fedik el, miközben a belső fórumokat, javaslattételi lehetőségeket nem veszik igénybe. A magyar labdarúgás különböző szereplőinek, a klubok vezetőinek, a küldötteknek az MLSZ közgyűlésén – az Alapszabályban meghatározott módon – lehetősége van arra, hogy új kezdeményezést, változtatási kérelmet terjesszenek elő. A március 20-i Közgyűlésen az érintett sportszervezet képviselője nem tett semmilyen indítványt. Mindezek fényében a klubvezető megnyilvánulása kimondottan visszatetsző” – írták.












