nb1.hu

Átigazolás: Laidouni dönthetett, az állítólagos helyetteséről is cikkeztek már

2.7 millió eurót ér a válogatottbéli társa. FRISSÍTVE!

Lassan a finisébe érkezhet Aissa Laidouni átigazolási ügye.

Az FTC világbajnokságon is remekül teljesítő tunéziai középpályását már rengeteg klubbal hírbe hozták, az egyik leglelkesebb kérője a spanyol bajnokságban 13. helyen tanyázó Espanyol (volt?).

Tunéziai lapok viszont arról kezdtek el cikkezni, hogy a középpályás meghozta a döntését (nem egyedül) és a Bundesliga első öt helyezettjének az egyikéhez igazol majd.

Az Ulloi129 értesülése szerint „a két klub még nem állapodott meg, de nem áll messze ettől. Úgy tudjuk, hogy ez lehet, hogy igaz – bár nem Aissa hozott döntést egymaga.”

A szurkolói oldal így folytatta a reggeli átigazolási jelentését:

„Laidouni válogatottbéli társa, Ben Romdhane kapcsán a helyi sajtó azt írja, hogy a Fradi 400 ezer eurós ajánlatára nemet mondott az Esperance, mert egymilliót szeretnének a nyáron lejáró szerződésű középpályásért. 

Úgy tudjuk, hogy az Esperance még nem válaszolt az ajánlatunkra, így azt, hogy mennyit szeretnének, még nem tudják a Fradinál.”

A Transfermarkt szerint Laidouni piaci értéke továbbra is 4 millió euró, míg a pótlására állítólag kiszemelt társáé 2.7 millió.

Az FTC kedden este 2-1-re nyert Zalaegerszegen, szombat este az utolsó Vasast fogadja.

FRISSÍTÉS, 12.33:

Egybehangzó hazai és külföldi sajtóértesülések szerint Laidouni Schäfer András csapattársaként az Union Berlinnél folytathatja a pályafutását, és már ma megérkezhet a német élvonal 4. helyén álló klubhoz.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC