nb1.hu

Alakulóban az FTC-t fogadó Vidi – reakciók

Népszerűek várakozásai.

Presztízsrangadóra kerül sor az OTP Bank Liga 14. fordulójában, mert a vasárnap esti (kezdés 20 órakor) zárómérkőzésen a MOL Fehérvár FC a Ferencvárost fogadja. A Vidi jelenleg a 7. helyen van 15 ponttal, míg a Ferencváros az első 27 ponttal, de a címvédő két mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig.

A fehérváriaknál, a Vasas elleni, idegenbeli vereség után edzőváltás történt, Michael Boristól az a Huszti Szabolcs vette át a stafétabotot, aki az edzőképzés területén jelentősen lépett előre éppen a kinevezése előtt, de a jegyzőkönyvekben ettől még mint asszisztens edző szerepel.

Az irányítása óta viszont még nem kapott ki a Vidi, kezdésnek 1-1-et játszott otthon a Paks ellen, míg a legutóbbi fordulóban Kispesten győzött 1-0-ra. Azaz, Huszti is azzal kezdett, amivel ilyen esetekben egy új szakvezetőnek kezdenie kell, mert egyből hozzálátott a csapatvédekezés rendbetételéhez. 

„Úgy érzem, két-három mérkőzés óta egyértelműen érezhető a változás a csapatunk játékában. Minden nap nagyon keményen dolgozunk, hogy a legjobbunkat tudjuk nyújtani, remélem, hogy vasárnap a pályára is ki tudjuk majd vinni az edzéseken látottakat, és nem lehet más a célunk, mint hogy megpróbáljuk itthon tartani a három pontot” – mondta a klubhonlapnak Noic Lego, akit Marco Rossi szövetségi kapitány is számításba vesz a magyar válogatottnál.

Fiola Attila, a Vidi csapatkapitánya (szintén számítani szokott rá Rossi), arra hívta fel a figyelmet, hogy akárcsak a Honvéd elleni mérkőzésük előtt, most is egy teljes hetet együtt készülhettek az újabb feladat előtt, ami az új vezetőedző érkezése után különösen fontos.

„A Ferencváros ellen minden mérkőzés presztízsmeccs, általában ők dominálják az összes mérkőzésüket, biztos vagyok benne, hogy most is ezzel a céllal érkeznek majd Fehérvárra. Szerencsére mi is egy győzelem után vagyunk most, bízom benne, hogy tudjuk folytatni ezt a sorozatot és jó eredményt tudunk elérni a hétvégén. Múlt héten volt egy teljes hetünk felkészülni a Honvéd ellen, akkor is lehetett érezni, hogy jól dolgozott a csapat, ahogy azt a vezetőedző is megemlítette. Most ismét egy teljes hetünk van felkészülni, a hétvégi győzelem nagy lökést adott a csapatnak és a sikertelenség okozta feszültséget is oldotta a három pont. A héten is keményen dolgozik mindenki, bízom benne, hogy ennek a pályán is meglesz az eredménye, valamint hogy most egy kicsit felszabadultabban tudunk majd játszani."

A két megszólaló egyébként szerdán a Vidi Shopban dedikált, nem semmi tömeg előtt egyébként…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC