nb1.hu

A Fradi Tábor megerősítette: tárgyalnak Kubatovékkal

Budapest – A társaság egységes, közösen cselekvő, nem megosztható.

A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-oldalon megjelent közleményt változtatás nélkül közöljük!

 

 „Fradisták!

 

Az utóbbi időben számos fórumon elhangzott, hogy a szervezett szurkolói csoportok tárgyalásokat kezdtek a Ferencváros vezetésével. Megerősítjük, hogy ezek a hírek igazak, a felek valóban tárgyalóasztalhoz ültek több alkalommal is.

 

Azonban a Ferencváros kérésének megfelelően a megbeszélések részleteit azok lezárásáig nem hozzuk nyilvánosságra.

 

 

 

 

 

 

Kérünk minden velünk egyetértőt, a csoportokkal a legnehezebb helyzetekben kitartót, hogy – ahogy eddig is tették -, bízzanak meg most is a Tábor felelős, a Ferencváros és a szurkolók érdekeit maximálisan szem előtt tartó döntéseiben.

 

Ismételten kijelentjük, hogy a Tábor egységes, közösen cselekvő és továbbra sem megosztható, valamint kizárólag ésszerű, a kialakult helyzethez képest a lehető legerősebb biztosítékokat tartalmazó kompromisszumot hajlandó elfogadni.

 

Nem kizárható egy elfogadható kompromisszum létrejötte a felek között, ennek esetleges megszületéséig türelmeteket kérjük! Amint lehetséges pontos és egyértelmű tájékoztatást adunk minden Fradista számára.

 

Ne felejtsétek el ebben a kiélezett helyzetben sem, hogy minden konkrét és valós információt, továbbra is a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook oldalon találhattok meg legelőször.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC