nb1.hu

A Facebook, a Google és az Amazon is várja a magyar focistát

A ZTE-ben és a Vasasban is játszott, most máshol brillírozik.

AZ ATP SZÖVEGÍRÁS NB1.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

"Háromezren jelentkeztek, mindössze húszat vettek fel, de közöttük is osztályelsőként zárt a vállalkozás területén világelső Babson College képzésén Farkas Dezső. A 32 éves férfi labdarúgóként szerepelt a Zalaegerszegi TE utánpótlásában, majd volt a Vasas NB I-es futsalosa, ám később az üzleti életben találta meg számításait. Jól döntött, hiszen már látszik, hogy egy év múlva sorban állnak majd érte az olyan techóriások, mint a Facebook, a Google vagy az Amazon. Neki azonban más terve van: hazájában szeretne nagyot alkotni.

Babson College. Egy privát iskola az egyesült államokbeli Wellesleyben, amely világelső a vállalkozás területén az MBA, azaz a Master of Business Administration szintjén, ami a legelismertebb, legmagasabb szintű diploma a menedzsment és az üzleti tudományok világában. Olyan neves egyetemeket előz meg az intézmény a U.S. News & World Report rangsora alapján, mint a Stanford, az MIT, a Harvard és a Berkeley, nem véletlen, hogy tavaly háromezer jelentkezőből mindössze húszan jártak sikerrel a többlépcsős felvételi eljárás során. Köztük egy magyar fiatalember, Farkas Dezső, aki a mindössze ötszáz fős Somogy megyei faluból, Vörsről jutott el a Babson College elitjébe, ahol osztályelsőként zárta az első félévet.

Ki az a Farkas Dezső?

A 32 éves üzletember már fiatalon úgy döntött, a bulik helyett az értékteremtést választja szabadidős elfoglaltságnak. A Budapesti Corvinus Egyetemen alkalmazott közgazdaságtant és pénzügyet tanult, köztársasági ösztöndíjas volt, majd felépítette a Jövőt Építők Generációja Egyesületet. A labdarúgásban szintén megmutatta tehetségét: játszott a Zalaegerszegi TE első osztályú utánpótlásában, az 57-szeres válogatott Kádár Tamás is csapattársa volt. A futball után a futsal következett, a Vasasban NB I-es játékos lett, de lehetőséget kapott az NB II-es válogatottban is. Öt évvel ezelőtt még az élvonalban szerepelt, ám ezt követően nem tudta összeegyeztetni a sportot az egyre sikeresebb üzleti karrierjével.

Farkas Dezső tagja a Mensa HungarIQa egyesületnek, amely a legmagasabb intelligenciájú magyarokat tömöríti, míg a La femme magazin beválasztotta az 50 tehetséges magyar fiatal közé. 2017-ben társaival megalapította a Cégjelző Kft. startupot, ahol ügyvezetőként és céginformációs szakértőként építette karrierjét. Majd jött a koronavírus-járvány.

– Tavaly márciusban épp hazaértem Stockholmból, egy nemzetközi projekt megvitatásáról, amikor itthon is beütött a pandémia. Azonnal éreztem, hogy ez egy lehetőség, egy új kihívás az életemben. Mivel gyermekkorom óta álmodtam arról, hogy egy világhírű egyetem diákja legyek, nekiláttam, hogy utánanézzek, melyik az elsőszámú képzés a vállalkozás területén. Ekkor találkoztam a Babson College nevével, majd minden erőmet mozgósítottam, hogy felvegyenek a 2020-ban induló képzésükre – mesélte.

A nehézségek

Rögös út következett. Magyarországról korábban alapszakon három, MBA-szinten pedig egyetlen diákja volt az intézménynek, még 2004-ben, azóta senki nem jutott át a többlépcsős felvételi eljáráson. Dezső számára sem volt ez könnyű feladat.

– Szükség volt egy önéletrajzra és egy motivációs levélre, majd online videós interjút készített velem a tanulmányi osztály és az igazgató. Ezeken olyan választ kellett adnom, amely után emlékeznek az emberre, amivel ki lehet tűnni a háromezer jelentkezőből. Minimum hétéves szakmai, üzleti tapasztalatot kellett igazolni, szükség volt a nemzetközileg elismert nyelvvizsgára, illetve hiteles szakmai ajánlásokra. Két mentorom, Balogh Imre és Szlankó János is a Harvardon végzett, méghozzá MBA-szintű képzésen, ezért úgy hiszem, az ő szavuk sokat nyomott a latban. A sikert június 22. hozta el, amikor megérkezett a levél: felvettek! – emlékezett vissza.

Azt, hogy megbecsüli az élettől kapott, a befektetett munkájával kiérdemelt lehetőséget, jelzi, hogy az első félévet osztályelsőként zárta, aktív szereplője a helyi diákközösségnek, hiszen megalapította a Babson College Hungarian Alumni Clubot, élményeiről pedig rendszeresen beszámol saját honlapján. Mindezt úgy, hogy a pandémia miatt az oktatás főként online folyik, magyar idő szerint éjszakai, hajnali időpontokban, a személyes kiutazásra pedig csak néhány havonta adódik lehetősége.

Mit hoz a jövő?

– A négy féléven át tartó képzés végén két út áll majd előttem. Azt már most látom, hogy az olyan techóriások, mint a Facebook, a Google vagy az Amazon, tárt karokkal várnak, azaz a Szilícium-völgyben biztosan kapnék kihívást jelentő lehetőséget. Jobban érdekel azonban az az opció, hogy itthon, Magyarországon valósítsam meg önmagam. Ez egy saját vállalkozást, egy nemzetközi cég megalapítását jelenti, például pénzügyi vagy informatikai területen, amelyhez a Babson szenzációs kapcsolati tőkét biztosít. Amíg tart a képzés, erre készülök teljes erőmmel. A kötelező tananyag mellett elolvasok mindent, ami opcionális javaslat, és igyekszem úgy teljesíteni, hogy tudom, az országomat is képviselem – fogalmazott.

Volt, aki Dezsőt a meséből megismert legkisebb királyfihoz hasonlította, hiszen az, hogy egy 500 fős magyar faluból jutott el nem kis erőpróbákon keresztül a világ első számú vállalkozói képzésére, szinte példátlan. Ő azonban nem akar itt megállni: halad tovább a megkezdett útján."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC