nb1.hu

120 éves a DVSC: megvan a legjobb játékos

A szurkolók szavaztak.

A DVSC NB1.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

"2022. március 12-én, szombaton 120 éves lesz a DVSC. A fantasztikus és patinás évfordulóra a klub is készül, és természetesen szurkolóink is meg akarják adni a módját a születésnapi köszöntésnek. Ennek jegyében január közepén arra kértük drukkereinket, hogy szavazzanak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésérelegjobb játékosára és legjobb edzőjére.

A voksokat március 1-ig vártukdrukkereink ezres nagyságrendben nyilvánították ki véleményüket, megvan a végeredmény is. A győzteseket a szurkolók láthatják a szombaton 14.30-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadó kezdőrúgásánál is. Hétfőn közzétettük, kik és mely meccsek fértek be a TOP 5-be a 4. és az 5. helyen, kedden már a dobogósok következtek, most pedig az egyik győztes kilétére is fény derül.

A legjobb játékos kategóriában Sándor Tamás végzett az első helyen, méghozzá meggyőző fölénnyel, a szavazatok mintegy 59 százalékát begyűjtve. A népszerű Tobe 4-szer lett bajnok a DVSC-vel (2005, 2006, 2007, 2009), nyert Magyar Kupát (2008), és három Szuperkupát is. 1996-ban az Év labdarúgója lett Magyarországon, a legjobb debreceninek járó rangos Zilahi-díjat kétszer is elnyerte (2004, 2006). Vezére volt a legendás Garamvölgyi-féle csapatnak, majd eredményes külföldi karrierje után visszatért Debrecenbe, hogy a Loki végre bajnok legyen.

A tervből valóság lett, Sándor Tamásból pedig több generáció kedvence, a klub legendája. 88 NB I-es góljánál senki sem szerzett többet a DVSC mezében, 11-szer pályára lépett a magyar felnőttválogatottban is, jelenleg a DEAC edzője.

A mostani elismerésről és a gyönyörű múltról a Loki TV a sikerek helyszínén készített interjút Sándor Tamással."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC