Sallói István adott tájékoztatást a zalaegerszegi helyzetről.
ZTE
A zalaegerszegi klub sportigazgatója, Sallói István a ZAOL-nak adott interjút a csapat jövőjével kapcsolatban. A ZTE FC sportigazgatója elmondta, a hét közepén egyeztet a tulajdonos Végh Gáborral a folytatásról, és beszélik át a személyi kérdéseket – így Mihalecz István vezetőedző sorsa is ekkor dőlhet el.
A keret összetételét illetően Anderson Esitinek, és Bojan Sankovicnak lejár a szerződése, és lejár Almási László kölcsönvétele is a cseh Banik Ostravától. Akiknek opciójuk van a hosszabbításra, azokkal egyeztetni kell – Evangelu, Sajbán, Medgyes. Jó hír viszont a zalaegerszegi drukkereknek, hogy Yohan Croizet szerződése automatikusan meghosszabbodott.
Sallói István elmondta azt is, Bakti Balázs és Krajcsovics Ábel esetében vételi opciója van az egerszegi klubnak, hiszen az ő kölcsönvételük is lejár.
DVTK
Amin Hammasz felkelthette a Diósgyőr érdeklődését – erről az 1910.hu – a DVTK szurkolók otthona nevű Facebook-oldal számolt be. A 26 éves Hammasz nem ismeretlen a DVTK vezetőedzőjének, Valdas Dambrauskas, hiszen a ciprusi Omonia gárdájában már dolgoztak együtt. A marokkói és belga útlevéllel is rendelkező labdarúgó a Transfermarkt szerint 650 ezer eurót érhet.
Hammasz szerződése egyébként 2027 nyarán jár le aktuális klubjánál, az Omoniánál. A futballista a 2024/25-ös idényben 42 tétmeccsen szerepelt jelenlegi csapatában, a fellépések során egyszer köszönt be, továbbá 5 assziszt fűződik a nevéhez.
Az 1910.hu – a DVTK szurkolók otthona szerint Hammasz offenzív stílusú szélső védő, technikás és jól egy az egyezik. A marokkói játékos megfordult a Genknél, a Den Bosch-nál, a Lommelnél, a Waasland-Beverennél, illetve az Apollon Limasszolnál korábban.
A szurkolói oldal szerint Mamoudou Karamoko is érkezhet Diósgyőrbe, aki ebben az idényben az Újpestnél volt kölcsönben. Erről itt írtunk bővebben.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












