A 18 éves szélső 3+1 éves szerződést kötött a zalai klubbal.
A ZTE hivatalosan is bejelentette Moisés Eliécer Richards Cedeño szerződtetését, a panamai szélső pedig a nyári felkészülés egy részét már új csapatával töltötte.
Richards 2008. február 3-án született San Miguelitóban, és Panama egyik fontos utánpótlásbázisán nevelkedett. 2025 októberében mutatkozott be hazája U17-es válogatottjában, amellyel az U17-es világbajnokságon is szerepelt, majd még ugyanabban az évben, 17 évesen négyszer pályára lépett az U20-as nemzeti csapatban. A két korosztályban tavaly összesen tíz mérkőzésen négy gólt szerzett és két gólpasszt adott.
Klubszinten a Sporting San Miguelito játékosaként az elmúlt idényben tíz első osztályú bajnokin kapott lehetőséget, ezeken két gólt és egy gólpasszt jegyzett, emellett a CONCACAF Champions Cupban is bemutatkozott. Richards elsősorban balszélsőként használható, de a jobb oldalon is bevethető. Játékát a gyorsaság, a technikás megoldások és az egy az egy elleni párharcok felvállalása jellemzi.
Azért döntöttem a ZTE FC mellett, mert úgy érzem, ez a megfelelő hely számomra a fejlődéshez. A klubnak világos projektje van, és már az első beszélgetésektől kezdve éreztem, hogy valóban bíznak bennem”
– mondta Richards a klubhonlapnak, aki támadószellemű, ugyanakkor a védekezésből is részt vállaló játékosként jellemezte magát. Hozzátette, nagy lépésként tekint az európai lehetőségre, és játékosként, valamint emberként is fejlődni szeretne Zalaegerszegen.
Richards már a ZTE-vel végezte a nyári felkészülést Szlovéniában, ezt követően azonban az U20-as panamai válogatotthoz csatlakozott. A korosztályos CONCACAF-tornán négy mérkőzésen két gólt szerzett, majd a viadal befejezése után visszatért Zalaegerszegre. A fiatal szélső 3+1 éves szerződést kötött a klubbal, amelynél elmondása szerint már az első napoktól professzionális környezet és pozitív fogadtatás várta.












