A következő szezonban nagyobb szerep hárulhat a játékosra.
A már biztos kieső Kazincbarcika a hétvégén a bronzéremért küzdő ZTE otthonában 4-0-s vereségbe szaladt bele. A súlyos pofon ellenére Sebők Péter fontos mérföldkőhöz ért a meccsen.
A 21 éves középpályás a szombati találkozón a 79. percben váltotta Ikobát, ennek köszönhetően Sebők debütált az NB I-ben. A játékos a téli átigazolási időszakban igazolt a svájci Winterthur csapatától a Barcikához.
A boon.hu szerint Kuttor Attila vezetőedző Sebők becserélésével már a jövőre is gondolhatott. A megyei portál kiemeli, hogy a labdarúgó szerződése a következő szezonra is érvényes, ebből kifolyólag a szakmai stáb a másodosztályban is számíthat rá.
Sebők egyébként így nyilatkozott a barcikai honlapnak, miután biztossá vált a klubváltása:
„A személyes célom, mint minden fiatal focistának, hogy napról napra fejlődjek és minél magasabb szinten játsszak. A hosszú távú célom, amiért minden nap dolgozom – és azt hiszem szintén nem vagyok egyedül vele – a válogatott tagság” – mondta a futballista.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Puskás Akadémia FC | 8 | 5 | 0 | 3 | 3 | 15 |
| 2. | ETO FC Győr | 8 | 4 | 3 | 1 | 6 | 15 |
| 3. | Vasas FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 6 | 14 |
| 4. | Újpest FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 4 | 14 |
| 5. | Ferencvárosi TC | 7 | 3 | 3 | 1 | 3 | 12 |
| 6. | Paksi FC | 8 | 3 | 2 | 3 | -1 | 11 |
| 7. | MTK Budapest | 8 | 2 | 3 | 3 | 1 | 9 |
| 8. | Kisvárda | 8 | 2 | 3 | 3 | -1 | 9 |
| 9. | DVSC | 8 | 2 | 3 | 3 | -3 | 9 |
| 10. | Nyíregyháza | 8 | 2 | 2 | 4 | -5 | 8 |
| 11. | ZTE FC | 8 | 2 | 0 | 6 | -10 | 6 |
| 12. | Budapest Honvéd | 7 | 1 | 3 | 3 | -3 | 6 |














