nb1.hu

ZTE: két érkező jöhet, viszont többen távozhatnak

Akpe Victory iránt Svájcból van érdeklődés.

A Nemzeti Sport információi szerint a ZTE hamarosan két új játékost jelenthet be, míg újabb csapat jelentkezett be a nigériai Akpe Victoryért.

Az egyik kiszemelt az ebben az idényben a Videoton kölcsönjátékosaként Diósgyőrben futballozó 22 éves Babos Bence, akinek a szintén 22 éves Németh Dánielre elcserélheti a játékjogát a ZTE. Ugyancsak Zalaegerszegen folytathatja pályafutását a 18. életévét júniusban betöltő, U20-as nigériai válogatott támadó, Tahir Maigana. Jelenleg hazájában, a Wireless FC-ben futballozik – írja a Nemzeti Sport.

A Nemzeti Sport közben megtudta, hogy a 21-szeres svájci bajnok Basel átigazolásokért felelős vezetője a helyszínen tekintette meg a Ferencváros–ZTE Magyar Kupa-döntőt. A jelek szerint Akpe Victory iránt érdeklődnek. Úgy értesült a portál, hogy már volt is informális egyeztetés a klubok között, de ajánlatot még nem tettek a svájciak. Arról az NB1.hu is beszámolt, hogy a 19 éves nigériai középhátvédért a Benfica, illetve több csapat is érdeklődik.

Több játékos szerződése lejár viszont Zalaegerszegen. A 21 éves, védőként és középpályásként is bevethető Papp Csongor távozása már biztosra vehető, ahogy jelen állás szerint jó eséllyel távozhat Mim Gergely. Mim térdsérülés miatt a teljes idényt kihagyta, és lejár a nyáron a szerződése.

Jelen állás szerint a klub nem érvényesíti a kivásárlási opcióját két, Zalaegerszegen június végéig kölcsönben szereplő légiós, a 21 éves brazil támadó, Daniel Lima és a 20 éves moldovai szélső, Stefan Bitca esetében. Ugyanakkor, ha nem kelnek el a piacon, nem kizárt, hogy később még tárgyal a ZTE arról, hogy a következő idényben is Zalaegerszegen futballozzanak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC