nb1.hu

Videoton: jelentős változások várhatóak a játékoskeretben

Végül bennmaradt a Mol Fehérvár FC az NB I-ben, de a fehérváriak bajnokságban nyújtott teljesítménye miatt jelentős átalakításokra lesz szükség a játékoskeretben ahhoz, hogy a következő kiírásban a várakozásoknak megfelelően szerepeljenek.

A jelek szerint tudják ezt a klub elöljárói is, legalábbis erre engednek következtetni Bartosz Grzelak vezetőedző szombat esti szavai. A vezetőedzőt ugyanis az NB1.hu megkérdezte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hogy milyen változtatásokra lehet számítani a közeljövőben, mire azt válaszolta, hogy a mai este (azaz a szombat) még nem erről szól majd, de minden csapat életében megváltozik a játékoskeret az átigazolási időszakokban. Hozzátette, hogy ez Fehérváron is így lesz.

Mint azt az NB1.hu szombaton a mérkőzés előtt már jelezte, Loic Nego az Instagramon bejelentette, hogy elhagyja a Videotont, de arról nem tett említést, hogy hol folytatja a pályafutását. Honlapunk értesülései szerint az egyik iránta érdeklődő klub a Puskás Akadémia.

A Transfermarkt adatbázisa szerint Stopira, Hangya Szilveszter, Marcel Heister, Bese Barnabás, Peter Pokorny, Jevhen Marakarenko és Alef szerződése is lejár a nyáron. Az említettek sorsairól még nem tett bejelentést a klub.

Egyes hírek szerint Fiola Attilát is szívesen látnák Felcsúton, ám az ő megállapodása jövő nyárig érvényes. Az esetleges távozásához a két klub üzleti megállapodására is szükség lenne.

Bartosz Grzelak vezetőedzővel 2025. június 30-ig érvényes szerződést kötött a klubvezetés március 15-én.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC