nb1.hu

Vereség Párizsban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Liverpool

A tavalyi nyolcaddöntő után az idei negyeddöntőben is a PSG állíthatja meg a Liverpoolt.

Nehéz, de nem lehetetlen helyzetből várja a párizsi odavágón két magyarral felálló Liverpool a PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második mérkőzését.

A „Vörösök” hamar hátrányba kerültek, majd nagy energiákat mozgósítottak a hátrány ledolgozására, ami viszont olyannyira nem sikerült, hogy a PSG még növelni is tudta előnyét. A PSG előbb Desiré Doué megpattanó lövésével jutott vezetéshez, majd a második félidőben Hvicsa Kvarachelia közeli találatával toldotta meg azt.

Az angolok mindkét magyar játékosa, Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik egyaránt a 78. percig voltak a pályán. Előbbit Andy Robertson, míg utóbbit Curtis Jones váltotta.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, I. mérkőzés

Paris Saint-Germain–Liverpool 2–0 (1–0)

Gólszerzők: Doué 11′, Kvarachelia 65′

További légiósaink szereplése

Törökország, Süper Lig 

Göztepe–Galatasaray 1–3 

Galatasaray: Sallai Roland kezdett, a 85. percig volt a pályán.

Frissítés

Luis Enrique, Arne Slot és Szoboszlai Dominik is értékelte a PSG 2-0-s sikerét. Párizsi bizakodás, liverpooli túlélési mód és anfieldi remények. Részletek itt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC