A Vecsés és a Kerület találkozóján nemcsak a gólok, hanem az emlékek és a szurkolói szenvedély is döntő szerepet játszott.
A Magyar Kupa első fordulójában a negyedosztályú Vecsés a harmadosztályú III. Kerületi TVE-t fogadta. A vendégek 2-1-re nyertek, de a mérkőzés maga volt az időutazás.
„Vonattal jöttünk, majd besétáltunk. Nyugi, nem balhéztunk!”
„Hamberger Ádám itt lakik az utcában, a pályától nem messze…”
Kell egy kis csapat
Nick Hornby, a világ legjobb írója a világ legjobban megfogalmazott, legfontosabb és legszenvedélyesebb könyvében, a Focilázban kerek-perec kijelentette, hogy minden szurkoló életében kell lennie egy kis csapatnak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem kettő is van.
Az egyik a nevelőegyesületem, a BVSC, a másik a III. Kerületi TVE. Óbudán nőttem fel a felülmúlhatatlan kaszásdűlői lakótelepen, amely a világon a legszebb ebben a műfajban. Szabadidőmben a Kerületre jártam focizni a haverjaimmal, az uszodájában tanultam meg úszni. De a legnagyobb szerencsémnek és megtiszteltetésnek azt tartom, hogy amikor 1996/97-ben, majd 1998/99-ben az élvonalban szerepelt, az egyik technikai vezetője és sajtófőnöke lehettem.
Az MLSZ-t és a többi klubot nyilván zavarta, hogy a vasárnap délutáni hazai meccseinken 8-10 ezren voltak, ezért mindkétszer direkt kiejtettek minket. Mégis büszke vagyok arra, hogy mi már akkoriban tartottunk meccseket felvezető és lezáró sajtótájékoztatókat, hogy mindig, minden kérdésre válaszoltunk, de arra is, hogy soha nem nehezteltünk sportújságírókra. Akkor sem, ha olyat írtak meg, ami nekünk esetleg nem tetszett, és akkor sem, ha előre megírták az átigazolási terveinket.
Kerület-Puskás Akadémia: Hypós Feri, a lilák, a Kenő és a verekedések
Csepelre nem!
A Kerülettel akkor szakadt meg a kapcsolatom, amikor felsőbb nyomásra és a kiemelkedő nézőszámunk miatt Csepelre költöztették a csapatot. Nem voltam hajlandó elárulni Óbudát, a Kerületet és a szurkolóinkat. Egyébként ennyi év után most már elárulhatom, a Kerület-pályán kezdtünk el először egyeztetni egy focival foglalkozó honlap megalapításán, ami 1999. május elsejétől végül az NB1.hu lett.
Csepelre nem voltam hajlandó meccsekre járni, viszont ennek a kikényszerített váltásnak köszönhetem azt, hogy megfogadtam, soha, semmilyen körülmények között nem fogok továbbra sem hazudni a futballszurkolóknak, bármennyire is okozhat majd ez nehéz perceket és pillanatokat a számomra.
A Kerület meccseiről rengeteg helyszíni riportot írtam már, de az előző bajnokságban egyetlen meccsére sem jutottam ki a féltett kiscsapatomnak. Viszont van egy elvem, hogy minden bajnoki idényben a kedvenc csapatom meccsére kell, hogy kimenjek először, de ez most nem a Vasas lett.
Akik figyelemmel követik a magyar labdarúgást, pontosan tudják, miért döntöttem így. Jobb is, hogy kihagytam a Csákvár elleni, hazai, arcpirító, megalázó 4-1-es vereséget. Így viszont még elszántabban készültem a Vecsés elleni kupameccsünkre.
Pláne azért, mert a barátnőm kedves családja vecsési. Éppen emiatt tavasszal már kint voltunk együtt a Vecsés–Budakalász bajnokin, így akkor már pontosan felfigyelhettem arra, hogy mennyi FTC-fanatikus jár a meccseire.
És ez most sem volt másképpen!
Régi pálya, új forma
A Vecsés sajnos már nem a régi, old-school sporttelepén játssza a mérkőzéseit. Ott egyszer egy FTC elleni Magyar Kupa-meccsen háromezren zsúfolódtak össze, ráadásul klasszikus, fából épült lelátója és régi vágású büféje volt. Az egy hónappal ezelőtti vihar viszont megrongálta, az egyik kispadot egész egyszerűen kirepítette az utcára. A helyiek kárainak enyhítésében magam is részt vettem, leszakadt ágakat, fatörzseket fűrészeltem, és takarítottam el őket az egyik teraszról.
A szombat délelőtti meccset viszont parádés időjárási körülmények között rendezték meg. Miközben az ősvecsésiekkel közelítettem az egyébként takaros, de a modernizáció jeleit is magán viselő sporttelepre, azon gondolkoztam, hogy mennyi régi arccal találkozom majd az Ultras Klanból. A mai napig büszkén mesélem, hogy amikor a kilencvenes évek végén alkoholtilalom volt a Kerület meccsein, akkor Isostar-flakonokban csempésztem ki a söröket a srácoknak. Ezeket a hazai kispad mellett nyújtottam ki nekik a lelátóra.
A vecsési, kiváló talajú centerpálya egyik oldalán a kispadok vannak, szemben velük két lelátó (szerintem 100-an, 100-an tudnak rajtuk kényelmesen ülni), közöttük pedig konténeröltözők és konténerbüfé kapott helyet – vagyis a sporttelep még vár a további felújításra
A belépő a hitvallás
Amikor nem NB I-es vagy NB II-es csapat mérkőzésére megyek, akkor soha nem kérek akkreditációt. A belépőjegy vásárlásával igyekszem a magam kis szintjén támogatni a rendező csapatot. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy ezzel a szívből jövő focit segítem, ugyanúgy, mint az a 4-500 sportbarát, akik szintén kilátogattak a találkozóra.
A jegyszedő srác ezressel kevesebbet adott vissza, de nem szóltunk neki. Egyrészt azért, mert egyedül végezte a feladatát. Másrészt azért, mert egyszerre többen is beszéltek hozzá. Harmadrészt, és ez a legfontosabb, mert nem akart hibázni. Úgy voltunk vele: négy jegy árával, plusz egy „rőzsével” támogatjuk a magyar labdarúgás legfontosabb szegmensét, a szív és a szenvedély fociját.
Mosollyal válaszoltak
Miközben indultunk az ülőhelyek és természetesen a büfé felé, mondtam a barátnőmnek, a nagybátyjának, valamint a szintén Vasas-szurkoló nagypapájának, Vecsés egyik legismertebb, leginkább köztiszteletben álló lakosának, Guszti bának, hogy szerintem a Kerület-szurkolóknak fenntartott lelátóról sokkal jobban lehet majd látni a meccset, ezért menjünk oda. Szavak nélkül, mosollyal válaszoltak, így egyből tudtam, hogy elfogadják a korántsem racionális felvetésem.
Átsétáltunk a gyülekező vecsési fradisták között a konténerbüféhez, söröket és szendvicseket venni. Ekkor felfigyeltem arra, hogy közelít felénk Vincze Gabi, Vince Ottó öccse, a hazaiak vezetőedzője. Gabi, akárcsak Ottó, szerencsére nagyon jó sportbarátaim, ráadásul előbbi a Kerület utolsó NB I-es évében a középpályás sorunk egyik erőssége volt. Rögtön rátért a lényegre, hogy egyébként hatalmas Ferencváros-fanatikusként jó mélyen belehasítson a lelkembe.
„Mi van a Vasassal, Zolika?” – majd a csodálatosan időzített és megfogalmazott kérdése után átöleltük egymást, én pedig csak ennyit válaszoltam: „Hagyjuk… Otinak mondd meg, kérlek, hogy őt is ölelem!”
Vincze Gabi a Kerület táborában is téma volt. Odaérve az árnyékos részre ugyanis sorra találkoztam azokkal a szenvedélyes Kerület-ultrákkal, akikről biztosan tudtam, hogy ott lesznek. Elsőként Zolival beszélgettem. Őt egyszer előállították a nagyon okos és felkészült zsaruk egy Fradi elleni meccsünkön. Azóta sem értem, miért nem indult még el a polgármesteri választáson, amit emiatt a tette miatt örökké megnyerne, akkora tiszteletnek örvend Óbudán.
Fradi zokniban a Fradi ellen
„Most találkoztam a Vincze Gabival!” – mondtam neki nagy büszkeséggel, mire csak ennyit válaszolt: „Fradi zokniban játszott a Fradi ellen… Meccs után, amikor bejött a szertárba, Árpi bá el is magyarázta neki, amit kell.”
Árpi bá – isten nyugosztalja – a Kerület legendás szertárosa volt, aki szaktudásával, emberségével ugyanúgy évtizedekkel előzte meg pályatársait, mint a legendás masszőrünk, Csucsu bá, aki sajnos már szintén nincsen közöttünk.
Majd azt vettem észre, hogy csak jönnek és jönnek a srácok egymás után. Zoli után az Értelmetlenül Magas Attilával beszélgettem, aki még nálam is közelebb van legalább egy fejjel az örök hóhatárhoz. Nála fanatikusabb Fradi-szurkolót keveset ismertem eddigi életem során, pedig vagy több száz fradistát ismerek.
„Már csak a Kerület meccseire járok, ha tehetem, vidéken is ott vagyok” – mondta kezdésként.
„Ankéton voltál? Fehér Csabiék mit ígértek meg?”
„Korrektek voltak!”
„Remélem, nem jutunk fel az NB II-be, mert elveszne a varázs!”
Utolsó feleletem során persze mindketten mosolyogtunk, mert nyilván soha nem mondunk le arról az álmunkról, hogy a Kerület egyszer megnyerje a Bajnokok Ligáját. Ehhez előbb meg ugyan meg kell nyerni az NB III-at, majd az NB II-t, aztán az NB I-et, és utána a BL-t.
Minden évben egy újabb trófea, és akkor nem is kell olyan sokat várnunk a végső, megérdemelt sikerünkre.
Egy kis Tour de France
Fehér Csabi egyébként most a sportigazgatónk. Csabi 41-szeres magyar válogatott, erőssége volt az Újpest utolsó bajnokcsapatának. A híres Manchester–ZTE BL-meccsről hazafelé meglátogattuk Hollandiában, amikor a NAC Breda játékosa volt Pető Tomival és Babos Gabival. Mai napig féltve és büszkén őrzöm a tőle kapott Breda-mezt, azért viszont haragszom rá, hogy ő sem hitte el nekem soha, hogy a Vasasban kellene futballoznia. Vele még akkor pacsiztam, mielőtt odaértem volna az óbudai drukkerek közé.
Mellette nézte a meccset – és persze dolgozott is közben – Farkasvölgyi Gábor barátom, a Kerület sajtófőnöke, aki évekig az Eurosport egyik húzóembere volt. Neki a legfontosabb mondanivalóm az volt, hogy a Tour de France királya a kétszeres első Jonas Vingegaard, és nem a legutóbbi győztes, a négyszeres bajnok Tadej Pogačar, mire mosolyogva annyit válaszolt, hogy így van…
Zolival történt Vincze Gabi-sztorizásom után Nyúllal találkoztam, akit a Vasas-tábor tagjaként ismertem meg 1992-ben. Szerintem neki van a legjobban elege a jelenlegi Vasasból. Vele zajlott le a helyszíni riport bevezetéseként jelzett párbeszédem. Azt viszont csak most árulom el, hogy mosollyal válaszolt, amikor elárultam neki, hogy a Fradi Tábor főnöke tényleg a közelben lakik. Szerintem már ekkor eldöntötte, hogy a meccs közben egyszer csak beszól bosszúból a barátnőm előtt, hogy nagy lett a hasam. És a második félidőben tényleg megtette!
A Kerület tábora végig jól szurkolt! Azt nem állíthatom, hogy olyan jól, mint a világ legjobb tábora, La 12 (Boca Juniors), de hogy a River Plate ultráinál sokkal jobban és hangosabban, abban egészen biztos lehet mindenki.
Olyan, mint régen az Albert mögött
A második félidőt már a vecsési sportbarátok gyűrűjében tekintettük meg. Olyan érzésem volt, mintha az Albert Flórián Stadion legendás hátsó edzőpályáján néztem volna az NB I-es meccs előtti tartalékmérkőzést vagy a Ferencváros valamelyik téli edzőmeccsét. Igazat kell adjak a legendás Hypós Ferinek, aki anno rábeszélt, hogy járjak ki ilyen jellegű Fradi-meccsekre is, mert az első ilyen előtt annyit mondott nekem a Kaszásdűlőn, hogy soha nem fogom elfelejteni.
A meccs egyébként kifejezetten jó színvonalú volt – már persze akkor, ha az ember nem a hibákat keresi, hanem a jóra is összpontosít. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Vecsés negyed-, míg a Kerület harmadosztályú. Az osztálykülönbség viszont nagyon sokáig nem volt észrevehető. Sőt, ha a mérkőzés utolsó harmadára nem kerül emberelőnybe a Kerület, akkor biztos vagyok benne, hogy legalább hosszabbítás lett volna.
Nagy Róbert spori – milyen meglepő – egyik tábornak sem volt a kedvence. A hazaiak szemében viszont minden idők legbénább játékvezetője volt. A 65. percben ugyanis arra vetemedett, hogy kiállította azt a Barabás Ádámot, aki hét perccel korábban szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. A helyszínen mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy a második sárga lapját kapta, hiszen ezt és így láttuk – méghozzá műesésért a tizenhatoson belül. Az MLSZ adatbankjában viszont az szerepel, hogy egyből pirosat kapott. A gólja előtt egyébként a Kerület játékosai kértek számon egy szabálytalanságot dr. Juhász Dóra asszisztensen, mert az ellentámadásból lett a gól.
Azt, hogy a játékvezetés nem volt a helyzet magaslatán, jól jelzi, hogy Vincze Gabi is kapott egy sárgát reklamálásért még a 44. percben.
Az emberelőnybe került Kerület két perccel Barabás száműzetése után egyenlített, a szünetben becserélt Wirth Dániel révén. A 84. percben az egy óra játék után pályára küldött Elek Bence állította be a 2–1-es végeredményt az óbudaiaknak.
Az igazságok
Vagyis a Kerület mestere, Harmati Tamás ismét bebizonyította, hogy mennyire érti a játékot. Nyilván a Vasastól engedték el… De előbbi a megállapítás igaz Vinczére is, mert vármegyei csapatával modern, szemre is tetszetős focit igyekezett játszani, ráadásul az első félidő abszolút a hazaiaké volt.
A döntetlen igazságosabb és jobb lett volna, mert akkor tovább lehetett volna izgulni egy igazi, szívből jövő, szenvedélyes focimeccsen. A hangosbemondó egyébként azt is bemondta, hogy a legendás Váczi Zoltán (Békéscsaba, Vasas, Ferencváros) is kilátogatott a mérkőzésre. Őt viszont nem találtam meg.
Cserébe viszont ismét úrrá lett rajtam az érzések érzése. Az eredeti csapatára, azaz szíve választottjára tiszta szívből és joggal haragudhat bármikor az ember.
A kiscsapatára, azaz a szeretőjére viszont soha sem!
Mégpedig azért, mert maga a menekülés paradicsoma!
