nb1.hu

Vasas-ZTE: Desits a mentalitást emelte ki, Boér sérülésről beszélt – reakciók

A vendégek edzője szerint az angyalföldi keret nem NB II-es.

Az NB I-ben a 31. forduló a Vasas-Zalaegerszeg mérkőzéssel indult. A találkozó végeredménye 1-1 lett, ezzel matematikailag is biztossá vált, hogy az angyalföldiek a következő szezonban az NB II-ben szerepelhetnek. A meccs utáni sajtótájékoztatón Desits Szilárd elmondta, reálisnak tartja a remit, míg Boér Gábor Németh Dániel lecserélését indokolta meg.

Desits Szilárd: „A döntetlen reális a meccs képét figyelembe véve. Ezúttal nem volt gördülékeny a játékunk, ám a játékosok mentalitása rendben volt. Nem jöttek azok a sikerek, amelyek előrelendítették volna a csapatot. A törésvonalat a Puskás Akadémia elleni meccsen éreztem, amikor 2-1-re vezettünk, és gólt kaptunk. Ezt követően is tették a dolgukat a fiúk, de nem lehetett érezni a hitet.”

Boér Gábor: „Sajnos nem egy élvezetes mérkőzést játszottunk. Dinamikában és a játékot tekintve sem hoztuk azt a szintet, amit szerettünk volna. A gól túlzottan megnyugtatott minket, utána nem igazán tudtunk váltani, teret adtunk a Vasas kombinatív játékának. A cserékkel és a felállás módosításával sem tudtuk növelni a fordulatszámot. Egy jó csapat ellen szereztünk egy pontot. A Vasas kerete nem NB II-es, sokkal többre hivatott. Fontos lépést tettünk a bennmaradás felé. Németh Dani a félidőben szólt, hogy kicsit fáj a lába, én pedig nem akartam kockáztatni. Reméljük, nem komoly a gond, kicsit meghúzódhatott a combhajlító izma, ez volt a cserének az oka.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC