Erős Gábor értékelte a Komárno elleni 3–1-es Vasas-győzelmet.
A Vasas az első nyári felkészülési veresége után ezúttal fordítással nyert.
Szombaton délelőtt a szlovák élvonalban szereplő KFC Komárno ellen lépett pályára a Vasas a Fáy utcai Sportcentrumban. Az angyalföldi együttes az első félidőben hátrányba került, de a szünet után Baráth Botond, Radó András és Iyinbor Patrick góljával fordított, így 3–1-re megnyerte a felkészülési mérkőzést.
A Vasas az MTK elleni 3–1-es vereséggel kezdte a nyári edzőmeccsek sorát, ezért a Komárno ellen aratott siker az első győzelme volt a felkészülési időszakban.
Erős Gábor két különböző Vasast látott az MTK elleni vereség alkalmával
Erős Gábor a mérkőzés után elmondta, örülnek a győzelemnek, mert ahogy korábban is jelezte, minden mérkőzést szeretnének megnyerni, amelyen pályára lépnek. Hozzátette, ez most sikerült, ugyanakkor továbbra is látják azokat a dolgokat, amelyeken javítaniuk kell.
A vezetőedző szerint az első félidőben nehezen, sőt igazán nem is tudták feltörni a vendégek zárt védekezését. Úgy látta, sok technikai hibával futballoztak, ráadásul egy rögzített szituáció után hátrányba kerültek.
„A második játékrészben viszont három gólt szerezve megfordítottuk az állást, így összességében megérdemeltük a sikert. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ekkor már a szél is minket támogatott, ami könnyített a játékunkon.”
Erős azt is kiemelte, hogy a fordulás után nagyobb területeik voltak, sok labdát szereztek az ellenfél térfelén, az átmenetekből pedig több lehetőséget is kidolgoztak. A vezetőedző szerint továbbra is azon dolgoznak, hogy a csapat készen álljon a bajnoki rajtra.
A Vasas legközelebb július 8-án, szerdán 17 órától játszik felkészülési mérkőzést a Fáy utcai Sportcentrumban, ahol a szintén NB I-es Kisvárda Master Good lesz az ellenfele.












