2019 óta a Vidinél játszik.
Ahogy arról beszámoltunk, a Fehérvár FC hivatalos közleményt adott ki. A klub és a Vidi játkosai nevében kiadott írás címe: Zárjuk pozitív légkörben az évet a Sóstói Stadionban! A kommünikében említést tesznek egy játékosról, akivel szemben minősíthetetlen stílusban, fenyegetően lép fel a szurkolók egy kisebb csoportja. A konfliktus hónapok óta tart. Szerettük volna megtudni, hogy melyik játékosról van szó, de a Fehérvár FC nem kívánt bővebb tájékoztatást adni.
Ha egy picit visszatekintünk az időben, több nyomot is lehet találni, hogy kivel lehet problémájuk a fehérvári szurkolóknak. Augusztus 6-án, az NB I második fordulójában játszották a Fehérvár-FTC (3-5) bajnokit, amelyen a tábor egy sejtelmes üzenetet fogalmazott meg a Vidi akkori első számú kapusa, a 2019 óta a klubnál játszó Kovács Dániel felé. A kiírás bemutatásakor több tucat kávékapszula is landolt a pályán.

Két héttel később, tehát a negyedik fordulóban a Puskás Akadémia otthonában játszott a Fehérvár FC, ahol újabb üzenetet kapott Kovács Dániel. A hálóőr amúgy pont a felcsúti meccs óta már a kispadon foglal helyzet a Vidi meccsein, helyét átvette a korábbi válogatott kerettag Tóth Balázs a kapuban.

Úgy tudjuk, hogy a szurkolók és Kovács Dániel konfliktusa az előző bajnokság utolsó fordulója után kezdődött. A Vidi a Vasas stadionjában játszott élet-halál meccset a bennmaradásáért a 33. fordulóban. A találkozó 0-0 lett, így a Puskás Akadémia kaparta ki a gesztenyét a fehérváriaknak a Kispest elleni győzelmével. Az a meccs egyébként a VAR tevékenységéről és az azt követő vallomásról marad emlékezetes. A fehérvári játékosok mégis – több beszámoló szerint – úgy ünnepeltek a Fáy utcában, mintha bajnokságot nyertek volna. A dicső múlttal rendelkező Fejér vármegyei klub tavalyi mélyrepülésével ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben.
Az RBD Ultras vezette tábor már a helyszínen kifejezte nemtetszését, amit a Facebook-oldalukon meg is erősítettek az ultrák.
Itt jön képbe Kovács Dániel, aki szurkolói forrás szerint üzentet küldött az egyik fehérvári vezérszurkolónak. Röviden leírva: a kapus nem értette, mi a fanatikusok baja, és állítólag felemlegetett egy korábbi szurkoló-játékos találkozót, amelyen ő fizette a résztvevők kávéit.
Visszaknyarodva a jelenhez, a Fehérvár legutóbbi négy meccséből hármat megnyert, egyen pedig döntetlent játszott a Kecskeméttel. A szurkolók úgy érezték, hogy javult a fagyos viszony a csapat és közöttük. Ezért sem értik, miért adta ki most közleményét a klub.
A magunk részéről reméljük, hogy mihamarabb rendeződik a konfliktus, méghozzá békés úton.
A bajnokságban jelenleg ötödik helyen álló csapat a Puskás Akadémiát fogadja a 15. fordulóban.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Puskás Akadémia FC | 9 | 6 | 0 | 3 | 4 | 18 |
| 2. | Vasas FC | 9 | 4 | 3 | 2 | 6 | 15 |
| 3. | ETO FC Győr | 9 | 4 | 3 | 2 | 5 | 15 |
| 4. | Újpest FC | 9 | 4 | 3 | 2 | 4 | 15 |
| 5. | Paksi FC | 9 | 4 | 2 | 3 | 2 | 14 |
| 6. | Ferencvárosi TC | 8 | 3 | 4 | 1 | 3 | 13 |
| 7. | Kisvárda | 9 | 2 | 4 | 3 | -1 | 10 |
| 8. | DVSC | 9 | 2 | 4 | 3 | -3 | 10 |
| 9. | ZTE FC | 9 | 3 | 0 | 6 | -6 | 9 |
| 10. | MTK Budapest | 9 | 2 | 3 | 4 | -2 | 9 |
| 11. | Nyíregyháza | 9 | 2 | 2 | 5 | -9 | 8 |
| 12. | Budapest Honvéd | 8 | 1 | 4 | 3 | -3 | 7 |














