nb1.hu

Nem ilyen rajtról álmodtak Újpesten – a győztes gól után provokálásért jött a sárga

Az Újpest hiába rohamozott hazai pályán, a hajrában dőlt el a mérkőzés.

Sokáig gól nélkül zajló, feszült mérkőzésen a Puskás Akadémia a hajrában szerezte meg a győztes találatot az Újpest otthonában, 0–1 lett a vége. A hazaiak Ljujics vezetésével mindent megtettek az egyenlítésért, de Szélesi Zoltán két meccsén így is csak egy pont jutott, miközben a felcsútiak javítottak a Paks elleni vereség után.

Az első veszélyt a hazaiak alakították ki. A 4. percben húsz méterről végeztek el szabadrúgást, Ljujics ballal a jobb felső sarkot célozta, Szappanos hatalmasat védett. Az 5. percben egy kicsiben elvégzett szöglet után Beridze és Fenyő kényszerítőzött, Beridze passzolt Ljujicshoz, aki tizenegy méterről a kapufát találta el.

Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék, de továbbra is jöttek a helyzetek. Beridze passza után Fenyő huszonegy méterről lőtt, ám Nagy Zsolt fejét találta el, majd Lukács megpattanó beadását Stronati fejjel tisztázta. Lacoux egy csel után tizenhét méterről ballal a kapu fölé lőtt, a hajrában pedig Lukács beadására Fameyeh érkezett középen, de Nunes szorításában nem tudta jól ellőni a labdát, Banai védett. Két perc hosszabbítás után gól nélkül ért véget az első félidő.

A fordulás után a 48. percben Ljujics passzolt Matkóhoz, aki átemeléssel próbálkozott Lukács felett, de a hátrazáró támadó menteni tudott. Okeke tizennyolc méterről a kapu fölé lőtt, majd Tucic helyére az NB I-be visszatérő Gradisar állt be. Ljujics újabb passza után Matko kapásból, tizennégy méterről lőtt, Szappanos bravúrral tolta a léc fölé a labdát.

Mint az elején: felpörögtek az események

A hajrára felpörögtek az események, Soisalo passza után Okeke tizenkilenc méterről a kapu mellé lőtt. Fameyeh eltolta a labdát Stronati mellett, majd tizenkét méterről erőtlenül kapura lőtt, Banai könnyedén védett.

A 80. percben Soisalo a jobb oldalon tolta meg a labdát Fiola mellett, majd remekül centerezett Fameyeh-hez, aki nyolc méterről, félollós mozdulattal a bal alsó sarokba lőtt, ezzel megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia, 0–1. Fameyeh egyébként sárga lapot kapott, miután gólöröme közben provokálta az újpesti tábort.

A hajrában mindent egy lapra feltéve ment előre az Újpest az egyenlítésért, és akárcsak a mérkőzés elején, ismét Ljujics volt a főszereplő. A 89. percben Okeke mellett tolta el a labdát, majd húsz méterről, ballal a kapu mellé lőtt, egy perccel később pedig huszonhárom méterről zúdította kapura, de Szappanos ezt a lövést is a léc fölé tolta, így a Puskás Akadémia kapuja az utolsó pillanatokban is állta a rohamokat.

Öt perc hosszabbítás után véget ért a mérkőzés. Szélesi Zoltán irányításával két meccsen egy pontot szerzett az Újpest, a felcsútiak pedig javítottak a Paks elleni vereség után.

Érthető, hogy a lila-fehérek tovább erősítenek

Magyarázatok, reakciók, kemény mondatok a szombati meccsek után, így látták az edzők az NB I 20. fordulójának szombati meccseit. Részletek itt.

Fizz Liga, 20. forduló

Újpest FC-Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)

Szusza Ferenc Stadion, 4078 néző. v.: Káprály

gólszerző: Fameyeh (81.)

sárga lap: Nunes (44.), illetve Golla (65.), Lukács D. (77.), Fameyeh (81.)

Újpest FC: Banai – Bodnár G., Nunes, Stronati, Fiola – Matko (Vlijter, 83.), Lacoux (Ademi, 59.), Fenyő (Horváth K., 78.), Beridze (Brodic, 78.) – Tucic (Gradisar, 59.), Ljujic

Puskás Akadémia FC: Szappanos – Maceiras, Golla, Harutjunjan, Favorov – Lukács D., Okeke, Duarte, Nagy Zs. (Soisalo, a szünetben) – Fameyeh (Szolnoki, 86.), Mondovics (Kern, 78.)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC21 12 4 5 19 40
2.ETO FC Győr21 11 7 3 21 40
3.DVSC21 11 5 5 7 38
4.Paksi FC21 10 6 5 12 36
5.Puskás Akadémia FC21 9 4 8 0 31
6.Kisvárda Master Good21 9 4 8 -7 31
7.ZTE FC21 8 6 7 4 30
8.MTK Budapest21 7 3 11 -7 24
9.Újpest FC21 6 5 10 -9 23
10.Nyíregyháza Spartacus FC21 5 6 10 -12 21
11.DVTK21 4 8 9 -7 20
12.Kolorcity Kazincbarcika SC21 4 2 15 -21 14

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC