nb1.hu

Továbbra is Szlovéniába vinnék az Újpest gólkirályát – új fordulat jöhet

A Celje hivatalos ajánlatot tett Aljosa Matkó megszerzéséért.

Aljosa Matko továbbra is korábbi klubja első számú támadójelöltje, de a végleges átigazolás helyett most más konstrukció került előtérbe.

A sportklub.si értesülése szerint a Celje hivatalos kölcsönajánlatot küldött az Újpestnek a 26 éves csatárért. A szlovén klub az idény végéig venné kölcsön Matkót, aki a hírek szerint maga is hajlik a visszatérésre.

A portál úgy tudja, a Celje és a támadó közötti megállapodás lényegében már létrejött, így most a két klub egyezségén múlhat az átigazolás. Matko korábban már sikeresen szerepelt a szlovén csapatban, ezért továbbra is ő a Celje legfőbb kiszemeltje a támadósor megerősítésére.

Matko számára azért is vonzó lehet a visszatérés, mert a Celje bejutott a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörébe. A szlovén együttes a Slovan elleni párharc idegenbeli első mérkőzésén 1–1-es döntetlent ért el, a visszavágót pedig szerda este rendezik.

A kétmillió eurós vételár egyelőre akadály

A Celje a párharc eredményétől függetlenül biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepelhet. Továbbjutás esetén a Bajnokok Ligájában, kiesés esetén az Európa-ligában folytathatja.

Korábban még arról szóltak a szlovén hírek, hogy a Celje végleg megvásárolná Matkót. Az Újpest állítólag 2 millió eurót szeretne kapni a támadóért, ez az összeg pedig átigazolási rekordot jelentene a szlovén bajnokságban.

A vételár jelenleg nem tűnik reálisnak a Celje számára, ezért próbálkozhatott először a szezon végéig szóló kölcsönvétellel. A klub ugyanakkor hosszabb távon továbbra is végleg megszerezné az Újpest gólkirályát.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC