nb1.hu

Újpest-Ferencváros: telt ház lesz a Derbin, visszatért a Fradi védője

Két hónapot követően lépett ismét pályára.

 

Hétfőn 18 órakor rendezik a Derbit, az NB I 29. fordulójában az Újpest a Ferencvárost fogadja a Szusza Ferenc Stadionban.

Az újpestiek péntek délelőtt hivatalos közösségi médiás felületeiken közölték, hogy óriási hangulat várható, hiszen minden jegy elkelt:

A Fradinál mindeközben hivatalosan is visszatért az a Samy Mmaee, aki a Vasas ellen csereként már pályára léphetett – a marokkói védő mintegy két hónap után játszhatott ismét.

Focistaként ott akarok lenni a pályán, segíteni a srácokat. Leszegett fejjel koncentráltam a felépülésemre. Ahogy telnek a napok, egyre jobb erőben érzem magam, de természetesen fizikailag még van hová fejlődnöm, de remélem, hogy hamarosan minden erőmmel a közös célunk, a bajnoki cím megszerzésében segíthetem a csapatot” – mondta a fradi.hu-nak, majd a Derbire is kitért: „Az Újpest elleni bajnokik mindig különlegesek, nemcsak a két csapat történelmi rivalizálásának fényében, hanem a szurkolók miatt is.”

Mindig elképesztő atmoszférában játszhatunk, de ez a derbik esetében különösen igaz.


“Tudjuk, hogy ez a párharc milyen fontos, számunkra mindig az év legjobban várt mérkőzései közé tartoznak. Odamegyünk hozzájuk és elhozzuk tőlük a három pontot, nincs mese.”

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC