Pontot érdemeltek volna a lilák.
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros hétfő este 3-2-re verte a Derbin az Újpestet, így nagyon közel került a bajnoki címhez az NB I-ben.
A lefújás után a két vezetőedző értékelte a látottakat.
Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros): „Nagyon fontos győzelmet arattunk, jó meccset láthattak a szurkolók is. Talán nem a legjobb mérkőzésünket játszottuk ez az idényben, de szerintem sok látványos momentuma volt a derbinek. A bajnoki előtt több nyitott kérdés volt a sérülések miatt, ezt is menedzselnünk kellett. Gojak már a 3. mérkőzését játszotta egymás után, örülünk annak, hogy a sérülése után jó formába lendült. Jól teljesített az edzéseken is, megérdemelten kapta meg a lehetőséget. Fontos gólokat lőtt, Lisztes Krisztián találata is kellett, de a legfontosabb, hogy nyertünk. Öt napunk van még felkészülni a Kisvárda elleni mérkőzésre, de azt elmondhatom, mindig olyan döntést fogunk hozni, ami a legjobb a csapat számára. Remélem, hogy Krisztián a jövőben nem csak nálunk lehet kezdő, hanem akár a válogatottban is.”
Nebojsa Vignjevics (Újpest): „Gratulálni szeretnék a Ferencvárosnak a győzelemért, de ugyanúgy a saját játékosaimat is megilleti a gratuláció, kiváló mérkőzést játszottunk és hatalmas köszönet illeti a szurkolóinkat, akik végig töretlenül biztattak bennünket. Sajnálom, hogy nem nyertünk, az első félidőre visszagondolva nagyon jól kezdtünk, jól beleálltunk a találkozóba, egyetlen dolog hiányzott, a megfelelő befejezés a kapu előtt. Ebben úgy érzem, hiányzik még a megfelelő önbizalom és magabiztosság. Bár számos megfelelő helyzetet dolgoztunk ki, ez nem volt elég a gólszerzéshez. A második játékrészt épp úgy kezdtük, ahogy nem szerettük volna, lassúak voltunk, kezdett kijönni a fáradtság, területet vesztettünk, könnyen eladtuk a labdákat, a Fradi pedig megbünteti, ha esélyt adunk neki. Bosszantó a vereség, úgy érzem, a teljesítményünk alapján legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Sok helyzetünk volt, nem tudtuk ezeket gólra váltani – ez egy olyan probléma, hiányosság, amin dolgoznunk kell, bizonyára nem rendelkezünk olyan kvalitásokkal, amikkel az ellenfelünk játékosai igen. Ezt én nagyon sajnáltam a találkozó során.”