A hajrában egyenlített a török csapat.
A magyar amatőr válogatott San Marino ellen vereséggel nyitotta az UEFA Régió Kupát, majd döntetlent játszott a szlovén Ljubljanával.
Kedden délelőtt Nagy Gábor együttese az egy győzelemmel és egy vereséggel álló török Isztambullal mérkőzött meg. A második hely megszerzéséért vívott találkozó jól kezdődött magyar szempontból, hiszen közel 40 percnyi játék után Ulrich Dániel Roland duplájával már 2-0-ra vezetett a magyar amatőr válogatott.
A második félidőben azonban feltámadt a török együttes, és a 90. percben egyenlíteni tudott, így nyeretlenül zárta a selejtezősorozatot a magyar válogatott. A délutáni San Marino-Ljubljana mérkőzés eredményétől függ, hogy a nemzeti csapat a harmadik, vagy a negyedik helyen végez.












