Ha a mieink nem veszítik el utolsó meccsüket, biztosan megnyerik a csoportjukat.
Liechtenstein után a házigazda Örményország együttesét is legyőzte a magyar U17-es válogatott az Eb-selejtező csoportkörében. Jeremiás Gergő együttese így amennyiben nem veszíti el a szintén hibátlan Luxemburg elleni összecsapást, azzal megnyeri a kvartettet, és visszajut az A-ligába.
A mieink az első félidő derekán két gólt is szereztek, előnyüket pedig a második játékrész elején növelni is tudták. Az örményeknek csupán a szépítésre futotta, így a magyarok magabiztosan nyerték meg az összecsapást.
Minden a tervek szerint alakult, az első félidőben, nagy fölényben, dominánsan futballoztunk, jó minőségű helyzeteket dolgoztunk ki és a két gól mellett számos további helyzetet alakított ki a csapat, ezeket egy-két figyelmetlség, technikai hiba miatt nem tudtuk gólra váltani. A félidőben megbeszéltük, hogy ráteszünk még egy lapáttal, sikerült megszerezni a harmadik gólt. Az idő előrehaladtával a játékunk kevesebb veszélyt hordozott magában, az ellenfelünk pontrúgásból szerzett gólt, azonban a győzelmünk egy pillanatig sem volt kérdéses. A feladatunkat még nem végeztünk el, de nagy lépést tettünk előre – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a találkozó után a szövetségi edző.
Magyarország–Örményország 3–1 (2–0)
Magyarország: Kilvinger Levente – Vincze Tamás (Szendrei Bence, 82.), Russnák Áron, Szakál Dénes, Balogh Áron – Serucza Márk – Wiesner Balázs (Kiss Máté Dénes, 63.), Berekméri-Szigeti Ákos (Herold Ádám, 82.), Somogyi Tamás (Milkovics Márton, 63.), Görög Vincent (Bogdán Martin, 72.) – Vasiljevic Andrej
Gólszerző: Berekméri-Szigeti (22.), Vincze (31.), Wiesner (50.), ill. Areklyan (67.)












