Megtörtént a hivatalos bejelentés.
Fontos változást jelentett be a Honvéd. Bár a technikai igazgatók ritkán állnak a reflektorfényben, egyetlen hibájuk is elég lehet ahhoz, hogy csapatukat pontlevonással sújtsák.
„Távozik a Budapest Honvédtól Molnár Bertalan, aki 2021 augusztusában csatlakozott klubunkhoz. Először csapatmenedzserként, majd 2023 telétől technikai vezetőként segítette az első csapat munkáját. Molnár Bertalan utódja Gulyás Réka lesz, aki már a budafoki bajnokin is ott volt együttesünk mellett. Molnár Bertalannak köszönjük, amit a Honvédért tett, Gulyás Rékát pedig szeretettel köszöntjük Kispesten, és sok sikert kívánunk neki a piros-feketében!” – jelentette be a Kispest.
Gulyás Réka korábban hasonló szerepkörben dolgozott a BVSC-nél. Az NB1.hu kispesti és szövetségi forrásokból úgy értesült, hogy Molnár Bertalan az MLSZ kötelékében folytatja pályafutását.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)