Korábbi szerződése a szezon végén lejárt volna.
Két évvel meghosszabbította szerződését a Kisvárda csapatával Szőr Levente. A klub saját nevelésű középpályásának korábbi kontraktusa a szezon végén járt volna le, az új megállapodás így 2028 júniusáig szól.
Szőr már 16 évesen a Kisvárda felnőtt keretéhez tartozott, majd ingázott a tartalék- és az elsőszámú csapatunk között. Tavaly alapembere volt az NB II-ben bajnoki címet szerzett és feljutó alakulatnak, amelyet 28 mérkőzésen négy góllal segített. A szabolcsiak első csapatánál eddig összesen 46 találkozón kapott lehetőséget.
„Elfogadtam az ajánlatot, és bízom benne, hogy hosszabb távon is az NB I-ben tudok majd futballozni szülővárosomban, nevelőklubomban” – mondta a Kisvárda hivatalos honlapjának Szőr az aláírás után.












