nb1.hu

U17-es válogatott: végleges az Eb-keret – reakció

A Margitszigeten lesz a csapat főhadiszállása.

Belvon Attila, a magyar U17-es válogatott szövetségi edzője véglegesítette a hazai rendezésű Európa-bajnokságon részvevő labdarúgók névsorát. 

 

ÍME, AZ MLSZ HÍRE:

“Belvon Attila szövetségi edző véglegesítette a 18 mezőnyjátékosból és 3 kapusból álló Eb-keretét.

A felkészülés előző hetében a bő keret tagjai közül többen is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódtak, Radnóti Dániel, Balabás Bence és Ásványi Domonkos az első napokban elhagyta az edzőtábort, és rajtuk kívül is volt néhány játékos, aki kénytelen volt edzéseket kihagyni.

A szakmai stáb így a tervezettnél néhány nappal később, hétfőn jelölte ki a végleges Európa-bajnoki keretet, amelybe a torna során már nem lehet újabb labdarúgót behívni.

A csapat hétfőn délelőtt még Telkiben edzett, majd átköltözött a Margitszigetre, az Európa-bajnoki főhadiszállására. A csapat vasárnap óta már kimondottan a walesiek játékára, és az ellenük való taktikára készül. Szombat esti ellenfelünk erős, gyors támadókkal rendelkezik, Gabriele Biancheri a Manchester United játékosa, Frederick Issaka pedig már bemutatkozott az angol Plymouth első csapatában is. Ellenfelünk a középpályán is játékügyes labdarúgókkal rendelkezik, ezért bár a walesiek történetük első U17-es Eb-jére készülnek, kimondottan nehéz mérkőzésre van kilátás.

– Nehéz döntést kellett meghoznunk, mikor kijelöltük a végleges keretet, sokat gondolkodtunk az optimális összetételen. A kimaradók is nagyszerű munkát végeztek a felkészülés során, ők is maximálisan megérdemelték volna, hogy a csapat tagjai legyenek. Annak örülök, hogy szombat óta mindenki teljes értékű edzésmunkát végez, bízom benne, hogy újabb sérülések már nem nehezítik meg a dolgunkat a torna során. Szerdai ellenfelünk, a walesi válogatott remek játékerőt képvisel, de megvan a tervünk a mérkőzésre, igyekeztünk felkészülni minden eshetőségre. Azt várom, hogy nagyon kiegyensúlyozott lesz a csoportunk, minden gólnak nagy jelentősége lehet, ezért is fontos a jó rajt, bízom benne, hogy sikerrel vesszük az első akadályt – mondta Belvon Attila.

Az Európa-bajnoki mérkőzésekre a https://u17eb.jegy.hu oldalon lehet jegyeket vásárolni.

 

A magyar válogatott jelenlegi (20+3 fős) kerete:

Kapusok:

Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia)
Yaakobishvili Áron (FC Barcelona)
Molnár Mátyás (Bp. Honvéd)

Védők:

Lengyel Noel (Főnix)
Girsik Attila (Vasas)
Manuel Burghart (Ried)
Umathum Ádám (Puskás Akadémia)
Demkó Márton (El Paso)
Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd)
Hornyák Csaba (DVSC)
Kubicsek Levente (Puskás Akadémia)

Középpályások:

Kern Martin (Puskás Akadémia)
Németh Hunor (Köbenhavn)
Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt)
Somfalvi Bence (Puskás Akadémia)
Vidnyánszky Mátyás (DAC)

Támadók:

Bagi Ádám (Ferencváros)
Molnár Csaba (Vasas)
Szabó Szilárd (Ferencváros)
Simon Benedek (Bp. Honvéd)
Varga Zétény (Ferenváros

Az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek programja:

1. játéknap

Május 17., szerda

A csoport
Lengyelország – Írország (16:30, Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest)
MAGYARORSZÁG – Wales (20:00, Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest)

C csoport
Skócia – Franciaország (16:30, Nagyerdei Stadion, Debrecen)
Portugália – Németország (20:00, Nagyerdei Stadion, Debrecen)

Május 18., csütörtök

B csoport
Szerbia – Szlovénia (17:00, Telki Edzőközpont, Telki)
Olaszország – Spanyolország (20:00, BSC Stadion, Budaörs)

D csoport
Svájc – Hollandia (15:00, DEAC Stadion, Debrecen)
Horvátország – Anglia (20:00, Balmazújvárosi Városi Stadion, Balmazújváros)

2. játéknap

Május 20., szombat

A csoport
Írország – Wales (16:30, Pancho Aréna, Felcsút)
MAGYARORSZÁG – Lengyelország (20:00, Pancho Aréna, Felcsút)

C csoport
Portugália – Skócia (15:00, DEAC Stadion, Debrecen)
Franciaország – Németország (20:00, Balmazújvárosi Városi Stadion, Balmazújváros)

Május 21., vasárnap

B csoport
Spanyolország – Szlovénia (16:30, Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest)
Szerbia – Olaszország (20:00, Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest)

D csoport
Horvátország – Svájc (16:30, Nagyerdei Stadion, Debrecen)
Hollandia – Anglia (20:00, Nagyerdei Stadion, Debrecen)

3. játéknap

Május 23., kedd

A csoport
Írország – MAGYARORSZÁG (20:00, Pancho Aréna, Felcsút)
Wales – Lengyelország (20:00, BSC Stadion, Budaörs)

C csoport
Franciaország – Portugália (15:00, Balmazújvárosi Városi Stadion, Balmazújváros)
Németország – Skócia (15:00, DEAC Stadion, Debrecen)

Május 24., szerda

B csoport
Spanyolország – Szerbia (17:00, BSC Stadion, Budaörs)
Szlovénia – Olaszország (17:00, Telki Edzőközpont, Telki)

D csoport
Hollandia – Horvátország (15:00, Balmazújvárosi Városi Stadion, Balmazújváros)
Anglia – Svájc (15:00, DEAC Stadion, Debrecen)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC