nb1.hu

Tükörsimán nyert a Puskás Akadémia a kedveszegett Mezőkövesd otthonában

A játékveztetőnek nem kellett lapot felmutatnia.

Az NB I 28. fordulójának zárómérkőzésén a sereghajtó Mezőkövesd a jelen állás szerint a 6. helyen álló Puskás Akadémiát látta vendégül.

A kezdeti felcsúti mezőnyfölény a 28. percben érett góllá: Nagy bal oldali beadása után a berobbanó Levi fejelte a kapuba a labdát, 0-1. A gólszerzőt pár percre rá nem szándékosan arcon fejelte Pillár, Levi orrcsonttörést szenvedett és le kellett cserélni. Közel negyedórával később Corbu cselezte be magát a tizenhatoson belül, majd a passza után a csereként beállt Nissilä tette tovább, a labda Puljic elé pattant, aki a kapuba lőtt, 0-2. Néhány percre rá Ormonde-Ottewill csapott le a labdára a Mezőkövesd kapujához közel és növelte háromra a Puskás Akadémia előnyét, 0-3.

A második játékrésze négyet cserélt Milan Milanovics, és kicsit feléledtek a hazaiak, de a 61. percben Plsek kiugratása után a cseh beadását szépen tette maga elé mellel Puljic, majd a kapuba bombázott, 0-4. Négy perccel később Nagy egy remek szóló után lőtt a hálóba, de a gólt les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 79. percben Nissilä szabadrúgását, a 90. percben Colley lövését védte Kovácsik.

A Mezőkövesdnek matematikai esélye még van a bennmaradásra, de egyre inkább úgy néz ki, hogy a sárga-kék együttes a következő idényt már a másodosztályban kezdi.

OTP Bank Liga, 28. forduló:
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC – PUSKÁS AKADÉMIA FC  0–4 (0–3)
Mezőkövesd, Városi Stadion,v.: Káprály
Gólszerzők: Levi (28.), Puljic (41., 61.), Ormonde-Ottewill (45+3.)
Sárga lap:
Mezőkövesd: Kovácsik – Kállai, Pillár, Beriashvili (Lukics, 76.), Szivacski – Da. Babunszki (Cseri, a szünetben), Brtan, Szolgai – Vajda (Kócs, a szünetben), Drazsics (Szalai J., a szünetben), Molnár G. (Cseke B., a szünetben) Vezetőedző: Milan Milanovics
PAFC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Markgráf, 67.) – Plsek (Komáromi, 67.), Szolnoki – Levi (Nissilä, 39.), Corbu (Soisalo, 73.), Nagy Zs. – Puljic (Colley, 67.) Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Milanovics szerint a hiba hibát követ, Hornyák a helyzetkihasználásról is beszélt

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC